2013. augusztus 29.

19. rész

Október 28., szerda
Pénteken vonattal elindultam Szombathelyre. Az egész utamon csak feszengtem és azon görcsöltem, hogy Dave vajon még tényleg mindig szeret-e vagy Dominik csak kamuzott...
Megérkeztem és nagy nehezen, de sikerült eltalánom Dave-ékhez. Megnyomtam a csengőt. A harmadik jelzésre ajtót nyitott egy magas, vékony, középkorú nő. Biztosan Dave anyukája-gondoltam magamban, mivel ugyanolyan élénk kék színű szeme volt, mint magának Davenek.
-Csókolom-mondtam kissé elvörösödve-Ööö-erről az "ööözgetésről" lassan le kéne szoknom...-Davet keresem... Itt lakik?
-Jajj, persze kicsim gyere be! Most épp a szobájában punnyad... Amúgy honnan ismered Davet?
-Hát én az osztálytársa vagyok.
-De jó. Egy osztályba jártok? Hogy-hogy idekveredtél Szombathelyre? Jajj, de buta vagyok gondolom lejöttetek a szüleiddel, mivel szünet van ugye?
-Ööö, igen. Akkor megnézhetem Davet?
-Ja, igen. Gyere csak beljebb. Felmész a lépcsőn jobb oldalról az első szoba lesz az övé-mosolygott rám kedvesen. Igaz, hogy nem ismerem Dave anyukájat, de már most kedvelem. Nagyon szimpatikus. Dèja vu fogott el. Kinél is éreztem még ezt?-kérdeztem magamtól. Ja, Timinél! Tényleg mi lehet most Timivel? Vajon nem kell neki a segítségem? Most már úgyis mindegy még, ha akarnék, se tudnék ebben a pillanatban segíteni neki, de Dominikkal, Daisyvel, Bellával és Kincsővel együtt biztos sikerül majd megoldaniuk...Mindent. A lépcsőn fölfele menet a gondolatmenetemet, Dave szakította félbe, amint megláttam, hogy kilép a szobájából. Látszott rajta, hogy nem rég kelt fel. Még pizsamában volt-olyan aranyosan nézett ki benne, mint egy kisfiú :))-és a haja még a megszokottnál is összekuszáltabb volt és meg is nőtt egy picit. A nagy tanulmányozásom közepette észrevette, ahogy a lépcsőn bámulom.
-Tori te vagy az?-kérdezte ásítva.
-Ööö-hagyd már abba Tori!
-Igen ez te vagy-nevetett fel.-Hogy-hogy itt talállak?-kérdezte szórakozottan.
-Hát... Szeretnék bocsánatot kérni-nyögtem ki nagy nehezen.
-Igen?-mondta még mindig rajtam szórakozva.-Na, hallgatom.
-Oké. Nagyon sajnálom, hogy olyan... bunkó voltam veled. Tényleg, ha visszapörgethetném az időt és megváltoztathatnám a történteket... Én megtenném! Légyszi bocsáss meg!
-Hát mit mondhatnék... Megbocsátok, de Tori nem lehetünk újra együtt...Mivel nekem már van egy... Egy másik barátnőm-na ettől lefagytam-Itt ismertem meg Szombathelyen...
Elnevette magát megölelt és nyomott egy csókot a számra.
-Jajj, ne haragudj, de ez kikívánkozott-röhögött.
-Mi van?-kérdeztem felháborodva.
-Nincs is barátnőm csak szívattalak. Bocs, de azt az arcot látnod kellet volna, amit vágtál.-és ezzel nyomott még egy csókot az ajkaimra, persze eközben végig a karjaiban tartott.
-Kösz! Bár megérdemeltem...-mondtam megkönnyebülve.
-Amúgy tudtam, hogy jössz, azért volt időm kitalálni is ezt az egészet...
-Dominik!-morogtam.
-Azt is mondta, hogy féltél, hogy lecseréllek. Ez olyan... aranyos. Mi van nem bízol bennem? Tudod, hogy csak te kellesz nekem. Vagy nem?
-Tudom-mondtam, egy széles vigyorral az arcomon. És most én csókoltam meg őt. Hosszasan! Először lágyan aztán a csókunk egyre hevesebb lett. Olyan érzés volt mintha eggyé váltunk volna.... Felkapott és-, ha lehet- még jobban magához szorított, de különös módon pont erre vágytam még jobban érezni akartam...
A filmvászonra illő csókunkat Dave anyukája szakította félbe.
-Ó! Folytassátok csak, amit elkezdtetek már itt sem vagyok...-és lesietett a lépcsőn.
-Nyugi! Anya tök laza. Csak látott minket csókolózni... Nem dől össze világ.-mondta, nézve a teljesen kipirult fejemet. Hát szerintem pedig ez elég ciki volt... De még ez a leégésem sem tudja elrontani a boldogságomat. E pillanatban szerintem semmi sem tudná tönkretenni az örömömet... Dave megfogta a kezemet és behúzott a szobájába.
-Na milyen?
Hát csak ámultam. Ennél menőbb szobát még életemben nem láttam, illetve ennél menőbb fiú szobát-jutott eszembe Bella és Daisy szobája...
-Cooool-ámulok. Erre csak egy szimpla nevetéssel válaszol.
Újra a karjaiban találom magam. Szippant egy mély levegőt a hajamból.
-Hiányzott már az illatod-mondja. Nekem meg hiányzott már minden, ami...Minden, ami Te vagy-válaszolom neki magamban. Ezt nem tudom másképp megfogalmazni... Erre nincsenek szavak. Hiányzott már a mély hangja, a csókja, ahogyan a karjaiban tart épp úgy, mint most. Hiányzott már a humora és az, hogy néha milyen érzékeny tud lenni. Sorolhatnám még, de az örökké tartana...
Miután mindent megbeszéltünk Dave kihívott egy xBox versenyre, mivel tudja, hogy megőrülök a videojátékokért.
Már a tizedik meccsünknél tartottunk, amikor az anyukája benyitott.
-Fiatalok, nem vagytok éhesek? Kész a vacsi.
Végeztünk a vacsorával én meg felmentem Dave szobájába, hogy rátudja beszélni az anyukáját arra, hogy itt, maradhassak addig ameddig Dave is. Vagyis majdnem az őszi szünet végéig, szerdáig.
Eltelt öt perc.
-Itt aludhatsz. Megengedte-mondta Dave.
-Komolyan? Hát ez gyorsan ment.
-Anya majd ad kölcsön ruhát oké?
-Ja, igen. Majd megköszönöm neki.
-Na és hol szeretnél aludni választhatsz?-mondta pimaszul.
-Mik a választási lehetőségeim?
-Hát...Aludhatsz a kanapén, a vendég szobában, Anyuval, vagy itt velem-mosolyogta.
-Jajj hát nem is tudom... A kanapé elég jól hangzik, de tudom sírnál, ha nem veled aludnék szóval itt alszom-jelentettem ki és ezzel megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta rekedt hangon. A gyomromban megint éreztem valami különöset, és a szívem még annál is nagyobbat dobbant, mint amekkorákat eleve szokott Dave közelében... Ami nem kis szó.
-Szeretlek.-ismételtem.
Most először mondtam egy fiúnak, hogy szeretem. Mondjuk ez a fiú sokkal különlegesebb, mint a többi az tuti.
És ilyen boldogan telt az egész szünetem. Minden éjszaka egymáshoz simulva aludtunk, mindennap órákat hülyültünk, beszélgettünk, deszkáztunk és persze... Hát csináltuk, amit a szerelmesek szoktak.


Mentünk moziba is bár sosem tudtam figyelni a filmre, lefoglalt a borzongás-mármint az a jó fajta borzongás-, amit az váltott ki belőlem, hogy Dave végig fogta kezemet. 
El sem hiszem, hogy ma el kellett szakadnunk. Máris hiányzik.