2013. augusztus 5.

12.rész

Szeptember 30., kedd
Egy újabb szomorúságos nap :(. A búcsú napja. Sajnos ma nem csak a szeptembertől kellett elbúcsúznom.
Suli után elmentem a gördeszkás pályára. (A gördeszkázás mindig jobb kedvre derít és nekem erre most nagyon szükségem volt.) Elkezdtem gördeszkázni. Kb. tíz perce gördeszkáztam amikor hirtelen a gördeszkám kereke valamin megcsúszott. A deszka kicsúszott alólam a bokám pedig reccsent egy halkat. Feljajjdultam mire hirtelen megpillantottam Davet amint felém gurul a deszkáján.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem meglepetten.
-Lejöttem deszkázni.-Hát ez hirtelen eszembe se jutott. Mármint a sokktól, amit kaptam Dave láttán, ez meg sem fordult a fejemben.
-Mi történt? Mi van a bokáddal? Ne vigyelek el a kórházba?-záporozott meg a kérdéseivel.
-Nincs semmi baja a bokámnak csak egy kicsit megütöttem.
-Igen?! Nincs semmi baja? Akkor megmutatnád, hogy hogyan megy a sétálás?
-Igen, megmutatom-mondtam sértődötten. Ráakartam állni a lábamra, de ekkor hirtelen bele nyílalt a fájdalom és megint feljajjdultam
-Na jó, most azonnal elviszlek a kórházba!-és felkapott a karjaiba.
-Engedj el.-parancsoltam.
-Nyugi. Innen kb. 100 méterre van egy kórház és ha nem kapálódzol összevissza akkor öt perc múlva ott is vagyunk.
-És a deszkákkal mi lesz?
-Majd visszajövünk értük.
Sóhajtottam egyet majd hagytam, hogy a karjaiban elvigyen egészen a kórházig, mivel bármennyire nehezemre esett bevallanom-még magamnak is-, de nagyon jól esett, hogy így foglalkozik velem. Davenek igaza lett. Öt perc múlva tényleg odaértünk a kórházhoz, ahol kiderült, hogy csak ficamodásom van. Gyorsan rendbe szedték a lábam és adtak egy fájdalom csillapítót. Ezután már sokkal jobban ment a járás, de persze nem tökéletesen. Visszafele végig Davebe kellett kapaszkodnom. Hiányzott már az érintése...
Visszamentünk a deszkákhoz majd hazakísért. Megálltam az ajtónkban.
-Köszi... Mindent.
-Ááá semmiség. Érted bármit megtennék.-ekkor közelebb hajolt. Én is közelebb hajoltam. A szája a számhoz ért. Beleremegtem és ő is. Sokkal jobb érzés a csókja, mint amire emlékeztem. Valami varázslatos volt.

Aztán eszembe jutott az a lány és elhátráltam tőle.
-Tori, ne menj el. Bocsáss meg nekem... Bármit is követtem el.
-Ez, ami most köztünk történt... Ezt felejtsd el.
Ez nem az újrakezdés vagy a második esély csókja volt :(. Ez csupán egy búcsú csók volt. Ez csak egy pecsét volt, ami lezárta a kettőnk ügyét. Sem több, sem kevesebb.-gondoltam magamban és ezzel becsuktam Dave előtt az ajtót.