2013. december 24.

Nyári szünet

Június 17, vasárnap

Csörög a telefonom. Gyorsan felpattanok az ágyamról. Ki lehet az reggel...ömm... - rápillantok az ébresztőmre - ki lehet az reggel 11 órakor? Felkapom a telefonomat és mogorván beleszólok:
-Haló? Mi van?
-Mi van, Tori? Még csak most keltél fel?-neveti Kincső, mire egyből felvidulok egy kicsit én is.
-Ja, próbálom kiélvezni a nyári szünet első napját, szóval, ha nem haragszol, majd később...
-Várj!-szakít félbe.-Tegnap felhívott Geri és megkérdezte, hogy mit szólnék egy kis kiruccanáshoz. Erre én rávágtam, hogy imádnám, meg hogy hívhatok e mást is, és persze, hogy nekem nem tud mást válaszolni, csakis igent, szóval szerintem ideje összepakolnod, mert holnap lakókocsival elmegyünk Geri telkére és bulizunk egyet!
-És az számít, hogy ha ebbe nem egyezem bele?
-Nem, egyáltalán nem. Ha kell erőszakkal hurcollak el erre a kiruccanásra.
-De...
-Jön Dave is-vág a szavamba Kincső.
-Jajj, hát így már mindjárt másabb.
-Akkor pá, holnap hajnali négykor találkozunk a hősök terén.
-Mi van?!
-Nyugi már, csak viccelek, legkésőbb tízre legyél ott!
-Okés. Szia!-ezzel kinyomom.
-Ááá-sikítok egyet magamban, miközben ugrálva nevetgélek.
-Hiányzol már Dave-mondom, csakúgy... a plafonnak, és ezzel a belehuppanok az ágyamba, átölelve a párnámat, belefúrva az arcomat, hogy elfojtsam a nagy ,,örömködésem" hangjait.
-Kicsim!-nyit rám hirtelen Anya.
-Hmm?-pillantok ki a párnám mögül, elvörösödve, a gondolattól, hogy Anya látta a kis ,,rángatózásos sorozatomat" az ágyban.
-Kész az ebéd.-ezzel kimegy a szobámból, le a lépcsőn, én pedig utána.
Ebéd után még lenyomok egy bunyót a húgaimmal, majd vacsi és korán lefekszem aludni.
De várom már a holnapot...

Június 18, hétfő


Szinte hajnalban kint vagyok már az ágyból - amit persze a saját izgalmamnak tudhatok be, mivel az ébresztőmet mindössze csak fél kilencre állítottam be, tegnap késő éjszaka....
De legalább, ha már ilyen korán felkeltem, lesz bőven időm elkészülni. Nézzük csak! A bőröndömbe már bepakoltam, és a szobámat is egész tűrhető állapotban hagyom itt. Szóval nincs más dolgom mint kicsinosítani magamat, amire van kerek három órám. Szuper! Bemegyek a fürdőszobába és meleg vízzel töltöm meg a kádat, majd belemártózom. De jó érzés, hmmm...
Halk dübörgések csiklandozzák a fülemet. Mi ez? És miért érzem mindenemet vizesnek? Kinyitom a szememet, és...
-A .....- káromkodom el magamat hangosan. Elaludtam! Ezt nem hiszem el. És miért pont fürdés közben kellett?! Persze, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Kiemelem a kezemet a vízből, és megvizsgálom. Phuu, mint egy aszott valami. Úristen, és mennyi lehet vajon az idő! Elkéstem már vajon? Vagy már itt is hagytak? Mennyit várhattak rám?! Gyorsan kiugrom a kádból, eláztatva ezzel mindent a fürdőszobában. Kinyitom az ajtót, mely előtt a húgaim röhögő látványa fogad.
-Menjetek, a tudjátok hovába! Ez nem vicces!
-De az!-mondják egyszerre.
Grrr! És még ők is! Szinte el sem kezdődött még ez a nap, de már most utálom. Arrébb tolom a húgaimat, és berohanok a szobámba. Felkapom a telefonomat az asztalról és megnézem rajta az időt. Ne! Ez nem igaz! Dél lesz pár perc múlva!!! Lerogyok az ágyra. Most azért egy kicsit rosszul vagyok - úgy érzem mindjárt ide hányok. Elég rosszul érintett ez az egész. Hát, csak én lehetek ilyen szerencsétlen?! Nem lehet igaz! Mérges vagyok... Nekem valahogy mindent sikerül elszúrnom...
Anya nyit rám hirtelen.
-Mit csinálsz, Tori? Kezdj el készülődni, különben lekésed a nagy kirándulást!
-Anya, már rég elmentek! Mindjárt dél, és tízre kellett volna odaérnem.
-Tessék? Kicsim, még csak...Várj, pontosan... fél kilenc.
És ekkor megvilágosodom.
-Kinyírom őket-mosolygok a megkönnyebbüléstől, hogy mégsem maradtam le semmiről.
Anya is megérti miről van szó, így csak ennyit mond:
-Jajj, Torim, szerintem ezt halaszd későbbre és öltözz!-mosolyogja, majd sarkon fordul és hagy készülődni, én meg mind e közben azon gondolkodom, hogy sírjak-e vagy inkább nevessek...
Szuper gyorsan elkészülök, és lefutok a lépcsőn. Elköszönök Aputól, majd a kishúgaimat úgy megszorongatom, hogy levegőt se kapjanak. Kimegyek a bejárati ajtón, és beülök az autónkba, amiben már ott vár rám Anya. Elfuvaroz a vonat állomásig, és végül tőle is elköszönök, mikor megérkezik a vonat, felszállok, leülök és csak bámulok kifele az ablakon. Nézem ahogyan száguld a táj - néha meg-megállva. Mikor megérkezik a vonat a célomhoz, - vagyis Budapesthez - leszállok. Busszal megérkezem a Hősök Teréhez, ahol egyből megtalálja őket a tekintetem.
Ott van Kincső, fogva Geri kezét. Ott vannak még az uncsitesók alias örök legjobb barátnők. Mellettük ott állnak az Alexek - a romantikus és a vicces. Ja, és persze ott áll Dominik is Timivel, közvetlenül Krisztián (?) mellett. És a legjobb, hogy ott áll Ő is, tekintetünk mélyen egymásba kapcsolódik...