2013. július 31.

9.rész

Szeptember 22., hétfő
Az előző hetem viszonylag unalmas volt, de a mai napom bár ne lett volna ennyire eseménydús...
Reggel minden ugyanúgy kezdődött, mint szokott. Az iskola is ugyanolyan volt, mint szokott lenni. Aztán jött a délután.
Délutánra azt beszéltük meg Kincsővel, hogy átmegyek hozzá tanulni és így is történt. Tanultunk kb. egy egész órát mivel ezen a héten majdnem minden napra van egy beígért röpdolgozatunk... Szóval miután befejeztük a tanulást elmentünk fagyizni.
Mikor végeztünk felálltunk és hirtelen megpillantottam Davet ahogy ott állt a fagyizó melletti buszmegállóban (, de ő nem vett észre mivel háttal állt nekem.) Még néztem pár pillanatig-mivel azon filóztam, hogy odamenjek e hozzá vagy inkább kísérjem haza Kincsőt-,de ekkor megérkezett a 173-as busz, amiből kiszállt egy gyönyörű lány aki úgy nézett ki, mint valami menő rocksztár csajszi... Barna haja volt szőke, rózsaszín és még ezer más színű melírral díszítve. A napfényben megcsillant a szemöldök és az orrpiercingje és az öltözete is nagyon menőn nézett ki-egy szaggatott rövid farmernadrág és egy has fölé érő neon színű póló volt rajta. Szóval kiszállt és amikor meglátta Davet egyből a nyakába ugrott-arrrgh!!! Szorosan átölelte és elkezdte összevissza puszilgatni... 
Ekkor...Ekkor valami eltört bennem... Szét esett apró darabjaira...Elszaladtam. 
Hogy tehette ezt velem?! Mégis, hogy volt képes becsapni és elhitetni velem, hogy ugyanannyira szeret, mint én őt, hogy ő is ugyanúgy érzi azt a borzongató kellemes melegséget, amit én amikor csak hozzám ér! Utálom, utálom és utálom!!! Vagyis...Ez a legaggasztóbb az egészben-ááááá-,hogy nem tudom utálni és még ez után is csak ő jár a fejemben. Csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak felébrednék ebből a rémálomból...A nyakába ugorhassak és megcsókolhassam... De nem tehetem! Nem lehetek ilyen szánalmas. Szedd össze magad Tori! Szedd össze magad!!!
Kincső a nyomomba eredt. Elkezdtem bőgni ő meg kérdőn nézett rám mivel nem látta azt a jelenetet amit én...Amikor egy kicsit kezdtem lenyugodni elmeséltem neki, hogy Dave ott állt a buszmegállóban és, hogy egy lányt ölelgetett. Ezután még bőgtem pár órát Kincsőnél és elindultam hazafelé. Mielőtt beléptem volna a házba lerogytam a kapunk előtt, hogy egy kicsit megnyugodjak-, mert nem akartam, hogy anyuék így lássanak-és ekkor eleredt az eső. Csodás! Amikor az ember azt gondolná, hogy ennél már nem lehet rosszabb, mindig megbizonyosodik az ellenkezőjéről...
Ott ültem a zuhogó esőben és csak sírtam és sírtam és...
Körülbelül fél óra után felálltam és bementem a házba. Pár pillanat múlva arra eszméltem fel, hogy anyu szorongat a karjaival.
-Jajj, kicsim! Hol voltál? Miért vagy így elázva? Azt hittem már valami bajod esett! Miért nem vetted fel a telefont? Jajj, miért ilyen vörös a szemed, mi történt?!-záporozott meg a kérdéseivel.
Hát nem tudtam mit tenni. Nem akartam, hogy aggódjon értem... Meg, hogy még többet faggatózzon, ezért hazudtam:
-Azért áztam el mert odakint zuhog az eső és azért jöttem ilyen későn, mert sok volt a tanulnival... Ja és a telóm meg lemerült.
-Jó, jó, de máskor majd töltsd fel mielőtt elindulsz valahova... Na, de mi történt a szemeddel? 
Gondolkodtam pár percig és megszólaltam.
-Ja, hát csak belefolyt a szemfestékem és megpróbáltam kidörzsölni, de nincs semmi baja.
-Biztos nincs semmi baj?
-Biztos...-hazudtam.
-Akkor jó. Annyira aggódtam.
-Anya te mindig aggódsz...
Annyira nehéz volt visszatartani a könnyeimet... 
Még pár szóváltás után felsiettem a szobámba azzal az indokkal, hogy ma nehéz napom volt és nagyon kimerültem, ezért aludni szeretnék...
Mikor beértem a szobámba lerogytam  a földre és elkezdtem bőgni.
Utálom ezt a napot, utálom Davet, utálom azt a lányt...UTÁLOK MINDENT!!!