2013. október 20.

32.rész

*Dave szemszöge*

Pár perc múlva visszamegyek a folyosóra. Egyenesen Tori kórtermébe sétálok. Leülök az ágyához, és próbálom visszafogni magamat.
-Tori, édesem...-elcsuklik a hangom, de folytatom- kérlek gyere vissza. Szükségem van rád. Nem hagyhatsz itt...

*Másnap*
Itt éjszakáztam a kórházban. Olyan kényelmetlen volt, a kemény faszék amiben aludtam... de most pont le*arom. Felegyenesedem és odamegyek Torihoz. Az itteni nővérek azt mondták, hogy a betegek hallják, amit beszélnek hozzájuk, akkor is, ha nincsenek teljesen az elméjüknél. Úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom ezzel, és ma elmesélem Torinak, hogy mik történtek mialatt Amerikában voltam. 
Óvatosan leülök az ágy szélére. Még csak hozzá sem érek. Sóhajtok egy órásit, és belekezdek a mesémbe:
-Jajj, kedves. Ha tudnád milyen sok dolgon mentem keresztül nélküled... Bár hallottam, hogy neked se volt semmi panaszod unalmas életre. Voltál emo, alkoholista, áldrogos... Dominik és Timi mindent elmondtak nekem. Persze megértelek, de akkor sem kellett volna ezt tenned. Tudom, hogy az én hibámból fakadt ez az egész, de... Jó, hagyjuk is. Ami történt, az már megtörtént - nézd, milyen költőivé tettél... Úgyse tudnánk változtatni az elmúlt hónapok eseményein. Mivel én már tudom, hogy te mit csináltál, míg én nem voltam itt, azt gondolom, hogy úgy fair, ha te is tudod, hogy én mit csináltam, míg te nem voltál ott kint, Amerikában. Akkor kezdjük... a szakításunktól! Hosszú egy sztori lesz...
Aznap hajnalban, mikor utoljára... mikor utoljára csókolhattalak meg, az volt az első dolgom, hogy bele vágjak egy jó nagyot a falba... Meglett az eredménye is. Elrepedt a mutató és a középső ujjam, a gyűrűs pedig eltört. Igen, ha most ébren lennél biztosan hátba veregetnél és gratulálnál nekem, mindezt azzal a gonosz cinikus hangoddal keverve... 
Mi is történt ezek után? Felszálltam a gépre, oké. Semmi, semmi. Leszálltam, igen.-motyogom. 
-Ja, mikor leszálltam a gépről, egyből magamra uszítottam Anya és Apa haragját, de nem érdekelt, mivel úgy gondoltam, - és még mindig így érzem - hogy nem volt joguk ahhoz, hogy a megkérdezésem nélkül elhozzanak egy másik kontinensre. Ezek után, teljesen megváltoztam. Amerikában mindenki csak a durva, bunkó és agresszív Davet ismerte. Sajnos nem csak te estél át egy óriási változáson, hanem én is. Az első napom az amerikai gimiben elég húzós volt... Még csak két órát töltöttem abban a suliban, de már gazdagodtam két figyelmeztetővel és egy igazgatói intővel. A figyelmeztetőket, azért kaptam mert beszóltam két tanárnak. Az intőt meg azért, mert khm, szétvertem egy gyereket. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Általában semmin sem kapom fel a vizet, de aznap muszáj volt levezetnem valamin a szenvedéseimet. Tudom, hogy szörnyű dolgot csináltam. Szegény srác nem érdemelte meg, hogy agyon püföljék. Hiszen nem is csinált semmit, csak hát... Rosszkor volt, rossz helyen. Sajnálom Tori, hogy ilyenekkel terhellek, de úgy érzem, hogy a másik felemnek tudnia kell rólam mindent, amit csak lehet... Akkor folytatom. Már az első nap rám ragadt minden r*b*nc csaj, Te nem ilyen voltál, és most sem vagy olyan, mint azok a lányok. Emlékszem a megismerkedésünk napjára. Ez afféle szerelem volt első látásra - az én részemről. Pontosan emlékszem mindenre. Aznap reggel elaludtam, ezért nem volt túl sok időm elkészülni. Felvettem egy farmert egy pólóval, fogat mostam, és már indultam is a suliba... még a hajamat sem volt időm megfésülni - persze a gimiben mindenki azt hitte, hogy csak divatból állítottam be úgy. Na persze, én és a divat, mintha a kis csóró stílusommal összeférne a kettő... Még időben beértem, gyorsan felfutottam a lépcsőn, megkerestem a termünket és bementem. Megálltam, és a tekintetemet egyből Rád szegeztem, ahogyan te is rám. Végig siklott mindenemen egy kellemes érzés. Valami melegség, valami ismeretlen érzés, valami jó és tökéletes. A gyomrom összeszorult és egy percre a lélegzetem is elállt. Általában ilyeneket a filmekben mesélnek a lányok a barátnőiknek, de most ez van... Nem akartam, hogy furának nézz, amiért olyan sokáig bámullak, ezért mondtam egy hellot, és ledobtam magamat egy padba, úgy imitálva, mintha észre se venném, hogy az a pad eggyel a te padodtól van jobbra. Oda jöttél a padodhoz és felültél a tetejére. A fejemben csak azon gondolkodtam, hogy hogyan is lehetek ekkora mázlista és, hogy remélem nem fogom leégetni magamat. Letettem a fejemet a padra, csakhogy legyen egy kis időm gondolkodni, hogy miről is társaloghatnék egy olyan elképesztő lánnyal, mint te. Megkérdezted, hogy mi a nevem, és persze bemutatkoztál. Aranyos volt ahogyan zavarba jöttél. - mosolygok, magamban felidézve a régi emléket. 
-Ezek után megismertelek. A belső éned csak növelte az imádatomat irántad. Arra gondoltam, hogy téged nekem találtak ki. Még csupán csak egy hete ismertelek, de tudtam hogy cselekednem kell, mert mindig csak arra gondoltam, hogy milyen lehet az ölelésed, a csókod... Minden figyelmem csak is rád irányult, ha ott voltál a közelemben, ha nem. Rá egy hétre összejöttünk, és a kapcsolatunk kezdett kibontakozni. Életem legszebb napjai!  Ez a pár hónap nélküled, már önmagában a legszörnyebb és legfájdalmasabb kínszenvedés volt. Nem bírnék nélküled élni és ezt te is jól tudod! Ugye nem gondoltad csupán egy pillanatig sem, hogy elhagytalak? Miattad tettem, azt hittem, hogy így nélkülem jobb lesz neked, még erre is képes voltam érted. Nem tudtam, hogy mi hiányzik az életemből, míg nem jöttél, és most nem hagyhatsz magamra. Te vagy a másik felem, ha te elmennél én sosem lehetnék teljes.
Megfogtam a kezedet, a lehető leggyengédebben módon... 
És ekkor megéreztelek.