31.rész

*Valaki segítene nekem? Nem tudok megjegyzéseket írni, de miért? Nem, nem vagyok letiltva, valami más miatt van. Előre is köszönöm a segítséget! ;*
**Kövi rész hosszabb lesz :DD

*Tori szemszöge*

Érzek. Érzem, a testem súlyát. Óriási fájdalom veszi körül minden részemet. Azt hiszem mindjárt ketté szakadok... De érzek még valamit. Ez az érzés jobb bárminél, amit csak eltudok képzelni. Nem tudom mi ez, de meleget ad és biztonságot. Olyan gyönyörű, segít kibírnom ezt a szörnyű kínszenvedést. Nem lehet más csak...

*Dave szemszöge*

Már csak pár perc és végre láthatom. Nem hiszem el. Nem is Tori lenne, ha nem lenne mindig bajban... Annyira hiányzik. Remélem nem, olyan súlyos az állapota, mint ahogy a pesti banda leírta. Ja, igen. Őket is hiányoltam párszor. Remélem rendben vannak... Nem úgy, mint Tori.
Már fél órája megérkeztem a kórházba, de még mindig nem kaptam bejutást Tori intenzív osztályára. Itt van velem Timi és Dominik is. Mindketten sokat meséltek az óriási változásokról, amik azóta folynak mióta elmentem. Mit ne mondjak. Nagyon meglepődtem. Komoly nem sikerült feldolgoznia az agyamnak az elmúlt negyed évben történt eseményeket! Hogy hagyhattam Torit magára? Gyűlölöm magamat! De lenyugodom, mert tanultam a múltkori ,,kéztöréses" esetből. Ez az, ez az... Higgadt vagyok. 
Tori, édes, remélem majd meg tudsz nekem bocsájtani, remélem...
Eltelt több mint 2 óra. Miért nem engednek be? Rám hozzák a frászt. Vajon mi lehet Torival?! Miközben ezen agyalok, egyszer csak kilép a főnővér az intenzívről, és betessékel. Gyorsan felugrok és besietek a szerelmemhez...
Na jó! Sajnos igazam volt. Nem olyan vészes Tori állapota, mint ahogy leírták a haverok, mivel annál sokkal, de sokkal súlyosabb! Mi az, hogy van rajta egy-két horzsolás? Szinte mindenhol orvosi kötések borítják. És jajj! Most nem olyan az arca, mint máskor. Most annál sokkal meggyötörtebb. 
Mellém lép Dominik:
-Hé, tudom, hogy mire gondolsz tesó, de nem akartam elmondani a teljes... mindent, mert egész idefele úton csak idegeskedtél volna.
Timi is felém közeledik, hogy közöljön velem valamit. Még egy rossz hírt már nem bírok ki. Látom a fején, hogy nagyon gondolkodik azon, hogy elmondja-e nekem, amiről tudnom kéne vagy inkább ne.
-Mi az Timi? Mit akarsz mondani még ezek után?-kérdezem keservesen.
Timi kinyitja a száját, majd becsukja és újra ki... Majd végül nem szólal meg.
-Timi, kérlek mondd már! Mi az? Van még valami ennél rosszabb is?
Timi elsírja magát. Dominik átöleli, a szemembe néz, és kijelenti:
-Kómában van.
A ***** életbe. Ez meg, hogy lehet? Nem igaz! Nem, nem, nem és nem !!!
Legördül egy könnycsepp az arcomon, de nem törlöm le. Nem érdekel, ha Dominik meg látja. Miért is ne lenne normális, hogy bőgök, miután megtudtam, hogy a szerelmem nem észleli a külvilágot és lehet, hogy ez így is maradhat, még hosszú hónapokig. Ismerem az ilyet. Egyszer a nénikém is hasonlóan járt, mint Tori. Ő csak 5 hónap alatt ébredt fel. És az orvosok azt mondták, hogy még szerencsés is volt ez a szituáció, mivel vannak olyanok, akik akár több mint egy évig is ebben az állapotban maradhatnak. Ezt végig gondolva elkezdtem még jobban sírni, ezért a főnővér kiküldött, vissza a folyosóra. Meg kell próbálnom lehiggadni, ha látni akarom Torit. Sikerülni fog. Bemegyek a mosdóba belenézek a tükörbe. Azok a siralmas szemek... Jó menni fog! Menni fog. Megértetted?
Pár perc múlva visszamegyek a folyosóra...