A pataknál...

Június 19, kedd

- Hát... Ömm... Ezt én sem tudom. Szerintem ne áruljuk el neki, hogy tudjuk a titkát. Majd biztos elmondja egyszer... talán.
- Krisztián olyan...
- Rólam van szó?
Timivel felsikoltunk.
- Ó, megijesztettél!... Mióta vagy itt? - várja félvén a választ Timi.
- Nem hallgatóztam, csak észrevettem, hogy itt vagytok, és ezt a mondatot pont sikerült elkapnom... Szóval, mi volt a téma... ha szabad tudnom?
- Ja, semmi... Csak azt akartam mondani, hogy most olyan más vagy, mármint nem is tudom... Sokkal felszabadultabb - mosolyogja Timi, ezzel eltakarván az igazságot.
- Ja... Aha... Nem megyünk vissza?
- De! - vágja rá egyből Timi, majd visszafordulunk.
Mire visszaérünk - közben téve egy kitérőt, hogy Timi csuklóját lehűtsük-, már kezd minden besötétedni. 
A fák lombjai zizegnek, leveleit szellő ringatja, a virágok szirmai beburkolóznak, elbújva a sötét elöl. Gyönyörű a kilátás. Látni, ahogyan a nap elbújik a hegyek mögé, és utolsó sugarait elnyelik a hosszú vonulatok. A tűzifát már begyűjtötték a fiúk, csakúgy, ahogyan a sátrakat is felállították.
- Hol voltatok? - kérdezi Dave, mikor megérkezünk.
- Csak sétáltunk - ölelem át.
- Meghoztuk az utánpótlást! - kiabálja egy nagyon ismerős hang.
- Ez ki volt? - kérdezem.
- Képzeld, mikor elkezdtük összegyűjteni a tűzifát, találkoztunk pár sráccal, és elég jófejeknek tűntek, szóval, összehaverkodtunk, és ennyi.
- Tök jó! - mondom, miközben kezd kitisztulni az egyre közeledő fiúk alakja... Hirtelen ledermedek, és végig fut a hátamon a hideg; a szemem elé négy helyes és egyben elég ,,kigyúrt" fiú tárul. Egyiküket pedig...
- Ó... Tori? - ismerem...
- Ööö... Hello... Ádám?
- De jó, honnan ismeritek egymást? - kérdezi Kincső.
- Semmi, csak egy deszkás versenyről - válaszolja Ádám.
- Akkor ma este feltétlen velünk kell, hogy maradjatok! - jelenti ki Bella.
- Ha nem gáz.
- Dehogy! - vágja rá Daisy.

Ezután megrakjuk a tábortűzet, beszélgetünk, nevetünk, énekelgetünk, majd hajnali nem-is-tudom-hánykor mind elvonulunk a sátrainkba.
Eltelik egy óra, de még mindig nem bírok aludni. Folyamatosan csak Ádámon és a barátain kattog az agyam. Tényleg nagyon jó fejek. Viccesek, kedvesek és aranyosak. Mindegyik fiú nagyon szimpatikus!... Hogy is hívták őket? Az egyik Bence volt, a legizmosabb, aki kézen áll, szaltózgat, meg mindent véghez tud vinni, ő amolyan ,,szuperhős", ahogy Bella fogalmazta... Aztán a másik... Ja, igen, Beni, ő olyan aranyos és egyedi, egy igazi művész, mint Geri - vagy még talán nála is elvontabb a gondolkodása... A harmadik? Neki valami állat volt a neve... Uuu, Farkas... Elég ijesztően hangzik, nem? Mondjuk erre a külseje is rásegít... Nem mintha ronda lenne, mert jól néz ki, de olyan magas, meg testes, meg minden, a fekete haja, a sötét szeme, és azok a tetkók, amik beborítják... Viszont ő is nagyon jó fej. Tök jól beilleszkedett a társaságunkba - csupán pár perc alatt -, csakúgy mint a többiek... Szóval, úgy látszik, ma nem egy, hanem plusz négy váratlan taggal bővültünk... Mi van?! Azt se tudom, hogy minek gondolkodom ilyeneken, hogy mennyivel, meg hogyan bővül a csapatunk? Egyáltalán ennek mi az értelme?! Argghhh... Nem tudok aludni!!! De miért nem?! Elegem van! 
Kimegyek a sátorból. Egy rövid sétától biztosan jobban leszek! - remélem.
Már a hegyen lévő erdő - szinte - legmélyén járok... Csak sétálok, és sétálok, mikor hirtelen megcsúszom a sáros földön, és arccal előre bukom a sárba. A hátamra fordulok, és elkezdek ,,nyüszíteni":
- Ahhj... Ne-he-he-he... Mi-hi-ééé-éhrt?!
- Te mit csinálsz?
- Ááá!!! - sikítok fel.
Ádám az... Ádám az, aki hangos nevetésben tör ki.
- Jól van, na! Kösz, hogy segítesz! - mondom neki, majd felállok.
- Bocs, de nem mindennap látlak sárban hemperegve hisztizni.
- Jajj, de aranyos vagy! - kenem a hajába a sárt a kezemről.
- Hé, tönkre tetted a séróm! - röhögi.
- Igazán sajnálom, de ha nem gáz, akkor most inkább elmegyek egy patakhoz, hogy lemossam magamról ezt a bleeh-t - öltöm ki a nyelvem.
- Jó, megyek én is. Csak, hogy tudjunk egy kicsit nosztalgiázni, tudod: a régi szép időkről. - mosolyogja.
- Na, persze... Szépek... Maradjunk a réginél... - mondom gúnyosan, majd elindulok a patak keresésére, magam mögött hagyva Ádámot.
A sok koslatás után, végre találunk egy patakot, amibe beleállok. Lemosom a lábamról és a kezemről is a sok trutyit - vagy mit - , majd végig megyek az arcomon is. Most pedig következik a...
- Ne nézz! - parancsolok rá Ádámra, de továbbra is ugyanúgy bámul. - Hahó, itt vagy?! Fordulj már el! - mondom keményen, majd rájön, hogy miről van szó, és pimaszul végig mér.
- Erről biztos megéri lemaradnom? - kérdezi, mire rávágom a gyilkos-tekintetemet... a hatás elmaradhatatlan, ugyanis egyből elfordul.
Leveszem a pólómat, kimosom, majd a nadrágomat is, de azért olykor-olykor hátra is pillantok, nehogy Ádám csaljon, és megbámuljon engem - engem, ahogy félmeztelenül mosakodom egy patakban...
- Kész vagyok!
- Remek! - szól fel, majd odajön hozzám. - Itt még maradt egy kicsi - törli le a kezével a homlokomat... Majd végig simít az arcomon, és megigazít egy kósza hajtincset, ami az arcomhoz tapadt a mosakodás alatt.
- Nem csak régiek - hajol közelebb hozzám váratlanul, majd olyan hirtelen tapasztja a száját az enyémre, hogy nem tudok ellenállni...

Facebook csoport

A barátnőmmel közösen, lértehoztunk egy FB csoportot, hogy ezáltal könnyebben tudjátok követni a blogjaink sorsát! Kérlek, ha tetszik a blogom, olvasod, akkor lépj be te is a csoportba!

Másság

- Jajj, el is felejtettem... De jófej barátnő vagyok, gyorsan gyógyítsunk meg! Hajj, érdekes lesz a holnap... Felkelnek a fiúk, rácsodálkoznak hova tűntünk, megtalálnak, Dominik szívinfarktust fog kapni a kezedtől, a többiek pedig egy kisebb sokkot, majd csatlakozik hozzánk egy 12. ember is, végül nyomozósdit játszunk, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mit nem árul el nekünk Krisztián.
-Valahogy úgy... - ért egyet velem Timi...


Június 19, kedd
- Ébresztőőőőő! - kelt fel egy éles hang. - Tori! Timi! Már csak ti nem bírtatok kikelni az ágyból!
Pár perc csönd. Ez az...
-Keljetek már fel, na! - kiáltja - most már egyszerre - Daisy és Bella.
-Lányok, hagyjátok még egy kicsit pihenni őket! A tegnapi horkolásrohamunktól eléggé megrémülhettek... Igaz, Tori? - érzem meg ahogy valaki mellém bújik, hátulról átölel, majd puszikkal halmoz el.
- Ühümm - mormogom, beleegyezve az előbbi megállapításába.
- Fel tudsz kelni? Szerintem menni fog! Krisznek mindjárt megérkezik a haverja.
- Tessék? - ülök fel hirtelen fektemből. - És még csak most szóltok?! Mit fog gondolni rólam? Azért nem hiszem, hogy szép látvány fogja fogadni, ha megpillantja a nyálcsorgatós kócos képem!
- Én is így gondoltam.
- Pofa be! - vágom fejbe a párnámmal.
Gyorsan felugrok és berohanok a fürdőszobába, majd megismétlem ezt a folyamatot visszafelé... Hogy feledkezhetek el a kis ,,betegemről"?
- Timi! - fekszem le mellé és Dominik mellé a kanapéra. - Hogy vagy? - folytatom.
- Hmm... Egész jól - majd forgat egyet a szemével Dominik felé.
,,Még nem tudja?" - formálom a számmal, mire válaszul csak egy apró fejrázást kapok.
- Bocs hogy horkoltunk! - látom meg Dominik fejét kibújni Timi mögül.
- Semmi gáz... Azért, nem volt annyira vészes! Na, de szerintem menjünk készülődni, okés Timi?
- Jajamm.
-Ha ma jó leszel és nem fogsz horkolni... - fordul Dominikhoz - éjszaka aludhatunk együtt! - nyom egy csókot Timi Dominiknak, majd elhúz magával a fürdőbe.
- Nem mondtad el neki a kezedet?
- Nem... Nyugi, rendbe jön! - csitítgat Timi.
- Ha te mondod... - hagyom rá.
Miután kicsit összeszedjük a külsőnket, visszamegyünk a srácokhoz, akik már mind belekezdtek a reggelibe. Leülünk közéjük és elkezdünk beszélgetni.
- Krisztián... Amúgy hogy hívják a barátodat? - kérdezem.
- Eriknek.
Hmm... Fura. Lehet, hogy mégsem jön, akkor a barátnője... Nem bírom ki és rákérdezek:
- Tegnap, amikor Timivel leköltöztünk, pont elkaptuk hogy telefonálsz valakivel... Ő nem jön?
- Nem... Sajnos mégsem jó neki ma... - mondja zavartan.
- Összevesztetek?
- Tori, lazíts! Ne faggasd már szegény Krisztiánt! - próbál leállítani Timi.
- Jó, oké! Akkor... mi lesz a mával?
Ezután megbeszéljük a programot, és mind elvonulunk egy kicsit a szobánkba, majd két óra múlva, mikor összegyűlünk a nappaliban, hirtelen megszólal a csengő.
- Ó, bizti Erik lesz az! - lelkesedik be Bella. - Remélem jó pasi!
- Én is - teszi hozzá Daisy.
- Te nem vagy véletlenül foglalt? - fordulok mérgesen Daisyhez.
- Ja, már nem - mosolyog.
- Jó tudni - öltöm ki rá a nyelvem, miközben Kincső és Geri felállnak, hogy kinyissák az ajtót...
Egy barna hajú, magas fiú látványa tárul elém. Fehér pólóban és egy kiszaggatott farmerben van.
- Ó, hello! Daisy vagyok! - rohan elé a szőke uncsitesó és nyom két puszit Eriknek.
- Hellosztok! Erik vagyok! - mutatkozik be kissé szégyenlősen.
- Nem jössz be? Nézd, tedd le abba a szobába a bőröndjeidet. Kriszitánnal leszel és velük - mutat Kincső az Alexekre. - Kicsit őrültek, de eltűrhetők.
- Kössz! -mondják egyszerre az Alexek.
- Alex vagyok - ráz kezet, a csapat legromantikusabb tagja Erikkel.
- Szintén - ráz kezet Lex is.
Ezután mindenki felszerelkezik, és indulunk is... Para-pa-pamm... Túrázni!

***

- Huhh! - dobom le útközben az egyre nehezebbnek és nehezebbnek és nehezebbnek... tűnő csomagomat, mikor már elérünk a túraútvonal végére... Illetve a közepére, ugyanis most itt vagyunk a hegy - majdhogynem - legtetején.
Lehuppanok a földre és iszok egy korty vizet, majd ezután ledobja magát mellém Timi is. Veszek egy pillantást a kezére, amire egy vastag, színes csuklószorítót rakott.
- Megnézhetem hogy van? - érdeklődöm meg, mire bólint egyet és leveszi a csuklószorítót.
Timi felszisszen egyet, majd megrémül a csuklója látványától.
- Jesszus!!! - kiáltok fel hirtelen.
- Mi az?! - riad meg Dave is.
- Ja, semmi. Folytassátok csak tovább azt... amit. Én csak azt hittem... - nevetek zavartan - Véletlen azt hittem egy faágról, hogy egy kígyó... De semmi, tényleg.
- Oké - mondja Dave, majd folytatja a versengést - vagy a nem tudom mit - Dominikkal.
- Ez nagyon durva! - súgom Timinek.
- Jó, látom! De most mit csináljak? Ha meglátja Dominik, tuti, hogy egyből felkap az ölébe, és úgy fog lecipelni a hegyről!
- Hát... Ebben van valami. Mindegy, akkor is csinálunk valamit a csuklóddal! Itt a közelben úgy is van egy patak.

- Egy varázspatak, ami meggyógyítja a csuklómat?
- Nem, egy varázspatak, ami lehűti!
- Wow! - mosolyog rám Timi, majd kibogozom a kezemben összegyűrődött térképet.
Elindulunk a folyó irányába, de egyszercsak meglátok egy igazi kígyót. Megtorpanok.
- Mi az Tori? - kérdezi.
- Ott egy kígyó! - suttogom.
- Lépd át! Nem fog bántani.
- Tudom, de... Én félek a kígyóktól!
- Ne már! Egy kígyótól, Tori? Csak egyszerűen ugord át, rendben? - beszél hozzám Timi, miközben én nézem, ahogy a nagy sikló egyre közelebb kúszik hozzám. Asszem' itt fogok összeesni. Úgy érzem, hogy az apró sárga szemeivel folyamatosan engem bámul.
- Most méri fel az áldozatai képességeit! - súgom ijedten, mire Timi elkezd kuncogni.
- Tori, visszaforduljunk?
- Ne! - szólok rá élesen a félelem miatt.
- Jó... Gyere, közelítsük meg másfelől a patakot... oké? - próbál meg arrébb rángatni Timi, persze sikertelenül.
- Menni fog! - súgom magamnak. Most nem futamodhatok meg. - Timi, - mondom most már a barátnőmnek - nem fordulhatunk vissza, ez szörnyű, a régi sulimban, ahányszor osztálykirándulásra mentünk, és megláttam egy kígyót, annyiszor kellett, hogy ölben vigyenek utána.
- Ugye, most csak szívatsz Tori?
- Nem, nem szívatlak.
- Akkor most lefogjuk győzni a kígyófóbiádat! - bátorít Timi. - Hmm... Gondolj arra, h...
- Ááá, egyre közelebb jön! - ordibálom.
- Gondolj arra, hogy csak egy plüssállat, jó?
- De, hogy gondoljak arra, amikor mindjárt megöl?!
- Tori, nem fog megölni!!! - jelenti ki Timi, és hirtelen megragadja a karomat, majd meglök. Sikítok egyet, és átugrom a kígyót. Addig futok, míg ki nem kerül a látóhatáromból.
- Nézd! Sikerült - lihegi Timi, mikor utolér.
- Nem vagy normális?! Mi lett volna, ha megijed és megmar?
- Ez csak egy vízisikló... Ártalmatlan.
- Hagyjuk... Csak...
- Istenem! - harapja meg a száját Timi.
- Mi... - ,,van?" - fejezném be a mondatot, de Timi a számra tapasztja a kezét és elfordítja a fejemet... Krisztián?! - gondolom - De... Miért nem mondta el?! - kezd összeállni a kép a fejemben; Akkor lehet, hogy ezért volt olyan visszahúzódó... Vagyis lehet, hogy a régi sulijában kicikizték érte, vagy valami ilyesmi... Hisz' az emberek sokkal hamarabb ítélkeznek, mint gondolkodnak, nem? Mondjuk, azért elmondhatta volna... Tegnap akkor biztosan vele beszélt, és reggel ezért volt ilyen zavart.
Gyorsan elbújok Timivel egy nagyobbacska bokor mögé.
- Aranyosak! - mondja Timi boldogan és mosolyogva, de azért látszik az arcán, hogy egy kicsit őt is meglepte.
- Igen. Szerintem is, de Krisztián miért nem mondta el, hogy Erik a pasija? Vagyis, hogy meleg? Úgy értem... mikor a fiúk többször is jó csajokkal akarták őt összehozni, vagy például közvetlen ma reggel, amikor célozgattam, hogy van barátnője?
- Nem tudom, Tori. Lehet, hogy nem bízik bennünk... Biztos fél, hogy elítélnénk... De nem ez a lényeg... Most olyat láttunk, amit ő nem akart volna, hogy lássunk. Szóval, ezt most titokban kéne tartanunk? Vagy el kéne mondanunk neki, hogy láttuk Erikkel puszilkodni?
- Hát... Ömm... Ezt én sem tudom. Szerintem ne áruljuk el neki, hogy tudjok a titkát. Majd biztos elmondja egyszer... talán.
- Krisztián olyan...
- Rólam van szó?
Timivel felsikoltunk.
- Ó, megijesztettél!... Mióta vagy itt? - várja félvén a választ Timi.
- Nem hallgatóztam, csak észrevettem, hogy itt vagytok, és ezt a mondatot pont sikerült elkapnom... Szóval mi volt a téma... ha szabad tudnom?

* Ezt a részt azért írtam meg, mert abszolúte nem tartom tisztességesnek, emberinek, ha valaki elítéli a másikat, csak mert az különbözik tőlük. (Erre nagyon gyakori példa a homoszexualitás/homoszexuális emberek.) Nem gondolom, hogy másokat le kéne alacsonyítani, csak mert éreznek. Inkább azokat kéne megvetni, akik azt hiszik tökéletesek és van joguk mások felett ítélkezni. (Persze, ezt senki olyan ne vegye magára, akire nem igaz. Ez nem azoknak szól!)
Hát, nem tudom ti hogy vagytok, hogy álltok ezzel, drága olvasóim, de remélem, ha tippelnem kéne eltalálnám! ;* *

Megérkezés

*Hellosztok! Sajnálom, hogy ritkán hozok részeket, de most megérkeztem a legújabbal, és remélem, hogy tetszeni fog :))*

Június 18, hétfő

Úton vagyunk a célunk felé! Ugye milyen jól hangzik? Csak száguldunk ezerrel - persze csak képletesen, sajna... -, és majd egyszer... Majd egyszer megérkezünk.
Nem a ,,start" a legélvezetesebb, és szerintem erre senki sem gondolna, de nem is a cél... A legeslegjobb a kettő közt helyezkedik el...

Mind beszállunk a lakókocsiba. Kb. úgy néz ki belülről, mint egy egy szobás lakás, mosdóval... azt leszámítva, hogy mozog, és elől található egy anyós- és egy vezetőülés. Nagyon menő!
Geri leül a kormányhoz - biztos oda lehet Kincsőért, ha bevállalt 9 hülyegyereket (persze a tisztelet a kivételnek mindig kijár...) -, Kincső mellé. Az Alexek elhelyezkednek a földön egy pokrócon, az uncsitesókkal együtt. Mi Dave-vel felfekszünk az autó jobb oldalához támasztott ágyra, Timiék, pedig a velünk szembeni ágyra huppannak. Akkor úgy látszik, hogy mindenkinek meg van a helye. Ömm... Mindenkinek, kivéve Krisztiánt. Mivel úgy látom senki se fogja befogadni maga mellé; rápillantok:
- Krisztián? Nem szeretnél ideülni? Még pont elférsz, ha Dave-vel összébb húzódunk kicsit!
- Támogatom az ötletet! - szólal meg egyből Dave és az ölébe húz, én meg beleöklözöm egyet a gyomrába, csak hogy ne szaladjon el vele a ló.
Krisztián leül mellém, persze ahogy tőle már megszokhattuk: egész úton csöndben van, míg mi mindenféle hülyeséggel ütjük el az időt.
Először barchobázunk zeneszámokkal, majd Kicsi a rakást játszunk - szegény Dominik volt legalul és mikor vége lett a játéknak kicsit lesántult -, majd ezután szimplán csak összebújunk és tartunk egy csendes pihit. A legtöbben egymáshoz simulnak és elszundítotanak kicsit.
Mikor végre mindenki újra éber és teljesen élénk, megállunk egy benzinkútnál. Megebédelünk, és indulunk is tovább. Timinek kicsit sok lehetett a rántott hús, mivel miután elindulunk, egy elég buckás úton, kidobja a taccsot, de szerencsére nem a lakókocsiba, mert még időben sikerült kerítenünk neki egy szatyrot, miután kiderült, hogy az ablak beszorult. Persze ez az egész úgy ment végbe körülbelül, mint az Egy perc és nyersz. Mindannyian megtaláltuk 10 másodperc alatt a bőröndünket, majd kicipzároztuk 5 másodperc alatt, és fél perc múlva rájöttünk, hogy nincs zacskónk, aztán Gerinek kezdtünk el ordibálni, hogy álljon meg valahol, aki még 5 sec alatt felfogta, hogy miért, és pár másodperc alatt kihúzott az ülése alól egy zacskót. Huhh, 55 másodperc! Nem semmi, mi? Szóval nyert ügyünk volt... Legalábbis akkor még ezt hittük, aztán fél óra múltán Lex - alias viccesebbik Alex - is hányingerre kezdett el panaszkodni, persze ekkor már okosabbak voltunk és egyből szóltunk Gerinek. Szóval, nem Timi gyomra volt a hibás, hanem a rántott hús! De mivel én adtam nekik, és én is sütöttem meg, vállaltam a felelősséget, és átvettem a hús válláról a terhet - phuuj, ez elég gusztustalanul hangzik! -, a kirótt büntetésem pedig az lett, hogy a legközelebbi benzinkútnál mindenkinek vennem kell egy hányás elleni gyógyszert, akit megkínáltam a főztömmel.
Megvettem a gyógyszereket és ezután már csak dumáltunk, és röhögtünk a hülyüléseinken, meg néha a rádióval énekeltük a régi idők slágereit.
-Megérkeztünk! - mondja holtfáradtan Geri, mire mindenki ujjongásban tör ki.
Kiszállunk.

-Woah! - szólom el magamat.
-Húúú! - ugrándozik Timi. - Ez nagyon király!
-Az - szólal meg mindenki egyszerre, a kétemeletes, erkélyes, palotakinézetű ház láttán - na, jó, ez azért persze túlzás... De tényleg eszméletlen klasszul néz ki! Gyorsan berohan mindenki. Összevissza foglalgatjuk, meg stoppojuk le a szobákat magunknak, és persze a mellettünk levő ágyakat másoknak.
Kiabálunk és föl-alá rohangászunk... De az eredmény végül megszületik. Timi és Dominik együtt lesznek a második emeleten, közvetlenül a mi - Dave és az Én - szobánk mellett (egybenyithatóak...) Aztán Kincső és Geri a mi szobánkkal szembenivel foglalták el a helyüket. Földszinten, egy szobában lesz Daisy és Bella. A mellettük levő (egybenyitható) szobában pedig a két Alex és Krisztián foglalja el a helyét.
Gyorsan összegyűlünk a nappaliban, megbeszéljük, hogy holnap hova megyünk túrázni, majd mindenki lezuhanyzik, fogat mos és bevonul a szobájába. Behuppanok Dave mellé az ágyba, ő meg átkarol.
- De várom már a holnapot! - mondom neki.
- Én is! - majd nyom egy puszit a hajmba.
Elnehezednek a szemhéjaim, mindjárt álomba zuhanok... Totál kimerült vagyok...
-Krrkrkrkkkrrk... - riadok fel hirtelen. Megfordulok fektemben. Persze.... Ááá! Dave mindig horkolni szokott álmában, mikor nagyon kimerítik a nap eseményei. Na, szép! Nincs lelkem felébreszteni, olyan aranyos mikor alszik, de ez a maximumra feltekert horkolás kikészít. Mindegy, a nappaliban úgy is van egy nagy kanapé... Lebaktatok a lépcsőn, majd ledobom magam az ágyra...
- Jesszus!!! - ordítjuk el magunkat egyszerre az alakkal, akire rázuhantam. Gyorsan leszállok róla.
- Timi?! Te... Hogy-hogy itt... Várj, kitalálom... A te pasid is horkol! -vágok egy grimaszt.
- Talált!
- Elférünk itt ketten, vagy alszol a földön?
- Menj már! - nyújtja ki rám a nyelvét. - Kihúzhatós - mondja.
- Okés, akkor húzzuk!
Leguggolok és megfogom a kanapéból kilógó zsinórszerűséget. Meg se moccan a kanapé.
- Timi, szerintem próbáld meg te, mert nekem nem reagál!
- Rendben!
Odamegy, megfogja a fogót, meghúzza, majd hirtelen kinyílik a kanapé alja, de Timi ugyanilyen váratlanul hátra is esik, kezében a kiszakadt zsinórral, óriásit csattanva a földön.
- Timi, jól vagy? Nagyon fájt? - mire Timi nem mondd semmit csak nyögdécsel.
- Au, nagyon fáj, és alig bírom megmozdítani - jelenti ki kétségbeesetten -, de nem tört el, csak meghúzódott - próbál azért megnyugtatni.
- Ez nem biztos, menjünk el a legközelebbi rendelőhöz!
- Nyugi, Tori! Sokat deszkázom, már volt, hogy eltörtem a csuklómat, és olyan is volt, hogy csak meghúztam. Tudom, hogy melyik mennyire erősen fáj, vagy hogy mennyire tudod olyankor mozgatni a kezed! Menjünk inkább a mosdóba és eresszünk rá hideg vizet, hogy ne dagadjon be annyira!
- Jó, rendben! Megpróbálom elhinni neki ezt a ,,csak meghúzódott" dumát.
Elsietünk a fürdőbe, de alul a fürdőajtajánál egy kis fénycsík fut ki és valami motyogás hallatszik ki.
- Ki az a hülye rajtunk kivül, aki ilyenkor még fent van?! - kérdezem idegesen, várva, hogy végre vizet engedhessünk Timi, már egészen felduzzadt csuklójára.
- Sss! - próbál elcsitítani Timi, majd odatapasztja a fülét az ajtóhoz.
- Ne hallgatózz már! Milyen lenne, ha a te beszélgetésedet is kihallgatnák?!
- Krisztián - súgja lefüttyentve az előbbi mondatomat.
Na, jó, azért nem vagyok én sem egy szent - gondolom -, és társulok Timihez.
- Szia, puszillak, akkor holnap reggel találkozunk, nagyon szeretlek... Te is nagyon hiányzol már! Nem, nem tudják!... Azt se tudják... Majd elmondom nekik... De lehet, hogy úgy reagálnának rá, mint azok... Miért, a te haverjaid tudják?... Csak ítélkezni bírnak... Na, mindegy, menj aludni, én is megyek! Jó éjt, szép álmokat! Majd holnap bemutatlak nekik, biztos bírni fognak, ne félj! - sóhajt egyet ezzel Krisztián, majd lerakja, mi meg gyorsan Timivel visszafutunk a kanapéhoz és alvást tettetünk. Halljuk, ahogy nyikorog a padló Krisztián minden lépténél a padlón, végül becsukja maga után a szobájának az ajtaját.
- Ez mi volt? Szerinted a barátnőjével beszélt? - kérdezem.
- Nem tudom. Azt se tudtam, hogy holnap eggyel többen leszünk! Vagy, hogy van-e egyáltalán csaja! De szerintem, ha igen, akkor vele beszélt! - kuncog Timi.
- Olyan titokzatos volt, tisztára mint a filmekben, mit nem mond el nekünk?
- Holnap majd kiderítjük! - mosolyog Timi - De most csináljunk valamit a kezemmel, légyszi - sziszeg egyet a fájdalomtól.
- Jajj, el is felejtettem... De jófej barátnő vagyok, gyorsan gyógyítsunk meg! Hajj, érdekes lesz a holnap... Felkelnek a fiúk, rácsodálkoznak hova tűntünk, megtalálnak, Dominik szívinfarktust fog kapni a kezedtől, a többiek pedig egy kisebb sokkot, majd csatlkozik hozzánk egy 12. ember is, végül nyomozósdit játszunk, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mit nem árul el nekünk Krisztián.
-Valahogy úgy... - ért egyet velem Timi...

Nyári szünet

Június 17, vasárnap

Csörög a telefonom. Gyorsan felpattanok az ágyamról. Ki lehet az reggel...ömm... - rápillantok az ébresztőmre - ki lehet az reggel 11 órakor? Felkapom a telefonomat és mogorván beleszólok:

-Haló? Mi van?

-Mi van, Tori? Még csak most keltél fel?-neveti Kincső, mire egyből felvidulok egy kicsit én is.

-Ja, próbálom kiélvezni a nyári szünet első napját, szóval, ha nem haragszol, majd később...

-Várj!-szakít félbe.-Tegnap felhívott Geri és megkérdezte, hogy mit szólnék egy kis kiruccanáshoz. Erre én rávágtam, hogy imádnám, meg hogy hívhatok e mást is, és persze, hogy nekem nem tud mást válaszolni, csakis igent, szóval szerintem ideje összepakolnod, mert holnap lakókocsival elmegyünk Geri telkére és bulizunk egyet!

-És az számít, hogy ha ebbe nem egyezem bele?

-Nem, egyáltalán nem. Ha kell erőszakkal hurcollak el erre a kiruccanásra.

-De...

-Jön Dave is-vág a szavamba Kincső.

-Jajj, hát így már mindjárt másabb.

-Akkor pá, holnap hajnali négykor találkozunk a hősök terén.
-Mi van?!
-Nyugi már, csak viccelek, legkésőbb tízre legyél ott!
-Okés. Szia!-ezzel kinyomom.
-Ááá-sikítok egyet magamban, miközben ugrálva nevetgélek.
-Hiányzol már Dave-mondom, csakúgy... a plafonnak, és ezzel a belehuppanok az ágyamba, átölelve a párnámat, belefúrva az arcomat, hogy elfojtsam a nagy ,,örömködésem" hangjait.
-Kicsim!-nyit rám hirtelen Anya.
-Hmm?-pillantok ki a párnám mögül, elvörösödve, a gondolattól, hogy Anya látta a kis ,,rángatózásos sorozatomat" az ágyban.
-Kész az ebéd.-ezzel kimegy a szobámból, le a lépcsőn, én pedig utána.
Ebéd után még lenyomok egy bunyót a húgaimmal, majd vacsi és korán lefekszem aludni.
De várom már a holnapot...

Június 18, hétfő


Szinte hajnalban kint vagyok már az ágyból - amit persze a saját izgalmamnak tudhatok be, mivel az ébresztőmet mindössze csak fél kilencre állítottam be, tegnap késő éjszaka....
De legalább, ha már ilyen korán felkeltem, lesz bőven időm elkészülni. Nézzük csak! A bőröndömbe már bepakoltam, és a szobámat is egész tűrhető állapotban hagyom itt. Szóval nincs más dolgom mint kicsinosítani magamat, amire van kerek három órám. Szuper! Bemegyek a fürdőszobába és meleg vízzel töltöm meg a kádat, majd belemártózom. De jó érzés, hmmm...
Halk dübörgések csiklandozzák a fülemet. Mi ez? És miért érzem mindenemet vizesnek? Kinyitom a szememet, és...
-A .....- káromkodom el magamat hangosan. Elaludtam! Ezt nem hiszem el. És miért pont fürdés közben kellett?! Persze, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Kiemelem a kezemet a vízből, és megvizsgálom. Phuu, mint egy aszott valami. Úristen, és mennyi lehet vajon az idő! Elkéstem már vajon? Vagy már itt is hagytak? Mennyit várhattak rám?! Gyorsan kiugrom a kádból, eláztatva ezzel mindent a fürdőszobában. Kinyitom az ajtót, mely előtt a húgaim röhögő látványa fogad.
-Menjetek, a tudjátok hovába! Ez nem vicces!
-De az!-mondják egyszerre.
Grrr! És még ők is! Szinte el sem kezdődött még ez a nap, de már most utálom. Arrébb tolom a húgaimat, és berohanok a szobámba. Felkapom a telefonomat az asztalról és megnézem rajta az időt. Ne! Ez nem igaz! Dél lesz pár perc múlva!!! Lerogyok az ágyra. Most azért egy kicsit rosszul vagyok - úgy érzem mindjárt ide hányok. Elég rosszul érintett ez az egész. Hát, csak én lehetek ilyen szerencsétlen?! Nem lehet igaz! Mérges vagyok... Nekem valahogy mindent sikerül elszúrnom...
Anya nyit rám hirtelen.
-Mit csinálsz, Tori? Kezdj el készülődni, különben lekésed a nagy kirándulást!
-Anya, már rég elmentek! Mindjárt dél, és tízre kellett volna odaérnem.
-Tessék? Kicsim, még csak...Várj, pontosan... fél kilenc.
És ekkor megvilágosodom.
-Kinyírom őket-mosolygok a megkönnyebbüléstől, hogy mégsem maradtam le semmiről.
Anya is megérti miről van szó, így csak ennyit mond:
-Jajj, Torim, szerintem ezt halaszd későbbre és öltözz!-mosolyogja, majd sarkon fordul és hagy készülődni, én meg mind e közben azon gondolkodom, hogy sírjak-e vagy inkább nevessek...
Szuper gyorsan elkészülök, és lefutok a lépcsőn. Elköszönök Aputól, majd a kishúgaimat úgy megszorongatom, hogy levegőt se kapjanak. Kimegyek a bejárati ajtón, és beülök az autónkba, amiben már ott vár rám Anya. Elfuvaroz a vonat állomásig, és végül tőle is elköszönök, mikor megérkezik a vonat, felszállok, leülök és csak bámulok kifele az ablakon. Nézem ahogyan száguld a táj - néha meg-megállva. Mikor megérkezik a vonat a célomhoz, - vagyis Budapesthez - leszállok. Busszal megérkezem a Hősök Teréhez, ahol egyből megtalálja őket a tekintetem.
Ott van Kincső, fogva Geri kezét. Ott vannak még az uncsitesók alias örök legjobb barátnők. Mellettük ott állnak az Alexek - a romantikus és a vicces. Ja, és persze ott áll Dominik is Timivel, közvetlenül Krisztián (?) mellett. És a legjobb, hogy ott áll Ő is, tekintetünk mélyen egymásba kapcsolódik...

Extra évad

*Jujj! Bocsássatok meg... Azt hittem, hogy mát megosztottam ezt a bejegyzést, de csak akkor vettem észre, hogy nem amikor az egyik feliratkozóm, Emma megkérdezte, hogy ,,Lesz kövi évad????????????????". Na, akkor végülis csak annyi a lényeg, hogy a blognak nem lesz vége... és itt is van a bejegyzés, aminek már régóta kint kéne lennie (mégegyszer bocsi!):

Lesz második évadja a blognak... Pontosabban nem is második évadja, hanem inkább egy extra évadja... Mivel az elkövetkezendő részek nem az iskoláról fognak szólni, és az ott történő bonyodalmakról, hanem a nyárról;  bulizás és a lazulás évszakáról. Még annyi változás lesz a részekben, hogy nem napló formában lesz megírva és dátumokhoz kötve, viszont ugyanúgy Tori szemszögéből fog lejátszódni a sztori.
Sajnos, a suli elveszi minden időmet meg a zenélés és a tánc... Hagyjuk csak az a lényeg, hogy a blog a téli szünetben fog másodjára megnyitni. Na, ennyi lett volna ez a kis rövidke közlemény, remélem továbbra is fogok kapni feliratkozókat és kommenteket, még a hosszú szünetelés ellenére is. Ide is bekukkanthattok majd-ez a legújabb blogom (hirtelen elkapott az ihlet)-> Mikor megismertelek...
Amúgy, ha lenne kérdésetek a szereplőkkel vagy esetleg a történettel kapcsolatban, ha nem lenne valami teljesen tiszta a blogban, akkor azt nyugodtan megírhatjátok nekem kommentben és chat-en is :))
Puszi: Tina XOXO

33.rész (Epilógus)

*Holnap fog kiderülni a blog sorsa ;* Várom a véleményeteket erre a fejezetre.

Június 16, szombat
Eltelt pár hónap a balesetem óta... Már nincs semmi bajom. Mialatt én a kórházban voltam, Timi, Dominik, Kincső, Bella és Daisy, kiderítették, hogy ki volt az igazi tettes - aki drogot hagyott a gimi mosdójában... Egy tizedikes volt, akinek nem rég váltak el a szülei, és a pasija is nem rég szakított vele. Megértem. Az ő helyzete kb. olyan volt, mint az enyém csak.. sokkal súlyosabb. Szóval, miután kiderült, hogy mégsem vagyok drogos, visszakerültem Pestre, az otthonomba... Vele együtt. Igen, Dave visszajött Pestre. A szüleivel sajnos most nem fog egy ideig kibékülni. Mindennap diákmunkát kell végeznie, hogy kitudja fizetni az elit iskola költségeit, de azt mondta, hogy nem érdekli, hogy mindennap éjszakáig kell dolgoznia, ugyanis a sok meló utána láthat engem, és ez többet ér neki mindennél. Mi egymáshoz tartozunk, és soha többet nem válunk, az tuti. Szükségem van rá, nekem ő az igazi. Hisz' miatta tértem vissza az életbe is! Kell ennél több bizonyíték? Nekem nem. Igazából sosem éreztem úgy, mintha tényleg magamra hagyott volna, akár egy pillanatra is. Ő mindig gondolt rám, és mindig velem volt. Mivel ez egy elit suli, itt év végén vizsgáznunk kell. Ez egy amolyan felkészítő dolog az érettségire. A sok lemaradásomat nagyon nehéz volt behozni, de barátaim segítségével sikerült, és egész jó eredményeim lettek. Ma volt az évzáró ünnepség. Milyen fura is volt lezárni ezt az évet, mintha csak nem rég álltam volna ugyanabban a suliban, ugyanabban az aulában, ugyanazokkal a diákokkal és tanárokkal az évet megnyitni. Aznap láttam meg először Davet. Már akkor is - és most is éreztem - ugyanazt a varázslatot, ami körül veszi mindenemet, ha csak rágondolok. A naplómnak most írom le az utolsó mondatait, és az utolsó szavait. Ez a kis könyvecske tartalmaz mindent. Az elején egy barátok és élmények nélküli lány írta ennek a füzetnek a lapjait, most meg már egy olyan kamasz, akire rátalált az igaz szerelem, benne volt egy mentőakcióban, melyben megmentette egy hippi lány húgát, volt már emo, és szenvedett már alkoholmérgezésben is, piercingeket lövetett, elütötte egy kamion, megjárta már a földöntúli világot és összebarátkozott egy szellemmel. Úgy látszik bevált a kívánságom. Ez a gimi megadott nekem mindent. Megkaptam a legjobb barátok, akiket csak lehet, a legizgalmasabb kalandokban vettem részt, és persze a rátaláltam a nagy Ő-re. Örökre őrizni fogom ezt a kis kincset a kezemben. És ha, majd felnőtt leszek, előveszem és megkérdezem a mellettem ülő férfitól:
-Emlékszel ránk?

*Tori szemszöge*
-Na, elkészültél már: -kérdezi Kincső a fürdőszobából, miközben leírom a naplóm oldalaira az utolsó gondolataimat.
-Mindjárt... és... Kész vagyok!
-Remek, akkor indulhatunk?-kérdezi pirosra rúzsozott ajkaival cuppogva.
-Igen, mehetünk-nevetem. És elindulunk a gimiben megrendezett nyár köszöntő bulira. Mikor odaérünk fogadnak a partnereink - engem Dave, Kincsőt meg a pasija Gergő. Mindketten adunk egy csókot a barátaink ajkaira, majd benyomulunk a tömeggel a bulira. Elkezdünk táncolni.
-Gyönyörű vagy-súgja a fülembe Dave.
-Köszi... te is.-mosolygom, erre ő csak röhög egyet. Na, szép!
-Igyekszem-mondja végül.
Ezután beállunk táncolni, közben megiszunk néha egy-egy felest. Végül is vége a tanításnak. Miért ne? Nem leszek úgy se megint alkoholista. Ez még belefér.
Már ott tartunk Davevel, hogy teljesen lerészegedtünk és csak röhögünk egymás mondatain. Eléggé szédülök már. A körülöttünk lévők ugyanígy vannak ezzel, mind kótyagosak. Kótyagosak. Értitek! Ezen megint röhögnöm kell.
Nem hiszem, hogy holnapra a mai buliból nem csak néhány homályos emlékfoszlány fog beugrani, de azt tudom, hogy ami most jön, azt a végtelenségig fogom őrizni az emlékeimben:
Odajön hozzám Dave. Alig bír megállni a lábán.
-Ez lesz az utolsó-jelenti ki, és a kezembe ad egy újabb pohárral.
-Mire koccintsunk?-kérdezem. Gondolkodik egy picit.
-Az örökkévalóság kezdetére-mondja komolyan.
-Az örökkévalóság kezdetére.-ezzel lehajtjuk, és utána zálogként, egy olyan érzéki, erős és szenvedélyes csókot adunk egymásnak, mint még soha.