Június 18, hétfő
Úton vagyunk a célunk felé! Ugye milyen jól hangzik? Csak száguldunk ezerrel - persze csak képletesen, sajna... -, és majd egyszer... Majd egyszer megérkezünk.
Nem a ,,start" a legélvezetesebb, és szerintem erre senki sem gondolna, de nem is a cél... A legeslegjobb a kettő közt helyezkedik el...
Mind beszállunk a lakókocsiba. Kb. úgy néz ki belülről, mint egy egy szobás lakás, mosdóval... azt leszámítva, hogy mozog, és elől található egy anyós- és egy vezetőülés. Nagyon menő!
Geri leül a kormányhoz - biztos oda lehet Kincsőért, ha bevállalt 9 hülyegyereket (persze a tisztelet a kivételnek mindig kijár...) -, Kincső mellé. Az Alexek elhelyezkednek a földön egy pokrócon, az uncsitesókkal együtt. Mi Dave-vel felfekszünk az autó jobb oldalához támasztott ágyra, Timiék, pedig a velünk szembeni ágyra huppannak. Akkor úgy látszik, hogy mindenkinek meg van a helye. Ömm... Mindenkinek, kivéve Krisztiánt. Mivel úgy látom senki se fogja befogadni maga mellé; rápillantok:
- Krisztián? Nem szeretnél ideülni? Még pont elférsz, ha Dave-vel összébb húzódunk kicsit!
- Támogatom az ötletet! - szólal meg egyből Dave és az ölébe húz, én meg beleöklözöm egyet a gyomrába, csak hogy ne szaladjon el vele a ló.
Krisztián leül mellém, persze ahogy tőle már megszokhattuk: egész úton csöndben van, míg mi mindenféle hülyeséggel ütjük el az időt.
Először barchobázunk zeneszámokkal, majd Kicsi a rakást játszunk - szegény Dominik volt legalul és mikor vége lett a játéknak kicsit lesántult -, majd ezután szimplán csak összebújunk és tartunk egy csendes pihit. A legtöbben egymáshoz simulnak és elszundítotanak kicsit.
Mikor végre mindenki újra éber és teljesen élénk, megállunk egy benzinkútnál. Megebédelünk, és indulunk is tovább. Timinek kicsit sok lehetett a rántott hús, mivel miután elindulunk, egy elég buckás úton, kidobja a taccsot, de szerencsére nem a lakókocsiba, mert még időben sikerült kerítenünk neki egy szatyrot, miután kiderült, hogy az ablak beszorult. Persze ez az egész úgy ment végbe körülbelül, mint az Egy perc és nyersz. Mindannyian megtaláltuk 10 másodperc alatt a bőröndünket, majd kicipzároztuk 5 másodperc alatt, és fél perc múlva rájöttünk, hogy nincs zacskónk, aztán Gerinek kezdtünk el ordibálni, hogy álljon meg valahol, aki még 5 sec alatt felfogta, hogy miért, és pár másodperc alatt kihúzott az ülése alól egy zacskót. Huhh, 55 másodperc! Nem semmi, mi? Szóval nyert ügyünk volt... Legalábbis akkor még ezt hittük, aztán fél óra múltán Lex - alias viccesebbik Alex - is hányingerre kezdett el panaszkodni, persze ekkor már okosabbak voltunk és egyből szóltunk Gerinek. Szóval, nem Timi gyomra volt a hibás, hanem a rántott hús! De mivel én adtam nekik, és én is sütöttem meg, vállaltam a felelősséget, és átvettem a hús válláról a terhet - phuuj, ez elég gusztustalanul hangzik! -, a kirótt büntetésem pedig az lett, hogy a legközelebbi benzinkútnál mindenkinek vennem kell egy hányás elleni gyógyszert, akit megkínáltam a főztömmel.
Megvettem a gyógyszereket és ezután már csak dumáltunk, és röhögtünk a hülyüléseinken, meg néha a rádióval énekeltük a régi idők slágereit.
-Megérkeztünk! - mondja holtfáradtan Geri, mire mindenki ujjongásban tör ki.
Kiszállunk.
.jpg)
-Húúú! - ugrándozik Timi. - Ez nagyon király!
-Az - szólal meg mindenki egyszerre, a kétemeletes, erkélyes, palotakinézetű ház láttán - na, jó, ez azért persze túlzás... De tényleg eszméletlen klasszul néz ki! Gyorsan berohan mindenki. Összevissza foglalgatjuk, meg stoppojuk le a szobákat magunknak, és persze a mellettünk levő ágyakat másoknak.
Kiabálunk és föl-alá rohangászunk... De az eredmény végül megszületik. Timi és Dominik együtt lesznek a második emeleten, közvetlenül a mi - Dave és az Én - szobánk mellett (egybenyithatóak...) Aztán Kincső és Geri a mi szobánkkal szembenivel foglalták el a helyüket. Földszinten, egy szobában lesz Daisy és Bella. A mellettük levő (egybenyitható) szobában pedig a két Alex és Krisztián foglalja el a helyét.
Gyorsan összegyűlünk a nappaliban, megbeszéljük, hogy holnap hova megyünk túrázni, majd mindenki lezuhanyzik, fogat mos és bevonul a szobájába. Behuppanok Dave mellé az ágyba, ő meg átkarol.
- De várom már a holnapot! - mondom neki.
- Én is! - majd nyom egy puszit a hajmba.
Elnehezednek a szemhéjaim, mindjárt álomba zuhanok... Totál kimerült vagyok...
-Krrkrkrkkkrrk... - riadok fel hirtelen. Megfordulok fektemben. Persze.... Ááá! Dave mindig horkolni szokott álmában, mikor nagyon kimerítik a nap eseményei. Na, szép! Nincs lelkem felébreszteni, olyan aranyos mikor alszik, de ez a maximumra feltekert horkolás kikészít. Mindegy, a nappaliban úgy is van egy nagy kanapé... Lebaktatok a lépcsőn, majd ledobom magam az ágyra...
- Jesszus!!! - ordítjuk el magunkat egyszerre az alakkal, akire rázuhantam. Gyorsan leszállok róla.
- Timi?! Te... Hogy-hogy itt... Várj, kitalálom... A te pasid is horkol! -vágok egy grimaszt.
- Talált!
- Elférünk itt ketten, vagy alszol a földön?
- Menj már! - nyújtja ki rám a nyelvét. - Kihúzhatós - mondja.
- Okés, akkor húzzuk!
Leguggolok és megfogom a kanapéból kilógó zsinórszerűséget. Meg se moccan a kanapé.
- Timi, szerintem próbáld meg te, mert nekem nem reagál!
- Rendben!
Odamegy, megfogja a fogót, meghúzza, majd hirtelen kinyílik a kanapé alja, de Timi ugyanilyen váratlanul hátra is esik, kezében a kiszakadt zsinórral, óriásit csattanva a földön.
- Timi, jól vagy? Nagyon fájt? - mire Timi nem mondd semmit csak nyögdécsel.
- Au, nagyon fáj, és alig bírom megmozdítani - jelenti ki kétségbeesetten -, de nem tört el, csak meghúzódott - próbál azért megnyugtatni.
- Ez nem biztos, menjünk el a legközelebbi rendelőhöz!
- Nyugi, Tori! Sokat deszkázom, már volt, hogy eltörtem a csuklómat, és olyan is volt, hogy csak meghúztam. Tudom, hogy melyik mennyire erősen fáj, vagy hogy mennyire tudod olyankor mozgatni a kezed! Menjünk inkább a mosdóba és eresszünk rá hideg vizet, hogy ne dagadjon be annyira!
- Jó, rendben! Megpróbálom elhinni neki ezt a ,,csak meghúzódott" dumát.
Elsietünk a fürdőbe, de alul a fürdőajtajánál egy kis fénycsík fut ki és valami motyogás hallatszik ki.
- Ki az a hülye rajtunk kivül, aki ilyenkor még fent van?! - kérdezem idegesen, várva, hogy végre vizet engedhessünk Timi, már egészen felduzzadt csuklójára.
- Sss! - próbál elcsitítani Timi, majd odatapasztja a fülét az ajtóhoz.
- Ne hallgatózz már! Milyen lenne, ha a te beszélgetésedet is kihallgatnák?!
- Krisztián - súgja lefüttyentve az előbbi mondatomat.
Na, jó, azért nem vagyok én sem egy szent - gondolom -, és társulok Timihez.
- Szia, puszillak, akkor holnap reggel találkozunk, nagyon szeretlek... Te is nagyon hiányzol már! Nem, nem tudják!... Azt se tudják... Majd elmondom nekik... De lehet, hogy úgy reagálnának rá, mint azok... Miért, a te haverjaid tudják?... Csak ítélkezni bírnak... Na, mindegy, menj aludni, én is megyek! Jó éjt, szép álmokat! Majd holnap bemutatlak nekik, biztos bírni fognak, ne félj! - sóhajt egyet ezzel Krisztián, majd lerakja, mi meg gyorsan Timivel visszafutunk a kanapéhoz és alvást tettetünk. Halljuk, ahogy nyikorog a padló Krisztián minden lépténél a padlón, végül becsukja maga után a szobájának az ajtaját.
- Ez mi volt? Szerinted a barátnőjével beszélt? - kérdezem.
- Nem tudom. Azt se tudtam, hogy holnap eggyel többen leszünk! Vagy, hogy van-e egyáltalán csaja! De szerintem, ha igen, akkor vele beszélt! - kuncog Timi.
- Olyan titokzatos volt, tisztára mint a filmekben, mit nem mond el nekünk?
- Holnap majd kiderítjük! - mosolyog Timi - De most csináljunk valamit a kezemmel, légyszi - sziszeg egyet a fájdalomtól.
- Jajj, el is felejtettem... De jófej barátnő vagyok, gyorsan gyógyítsunk meg! Hajj, érdekes lesz a holnap... Felkelnek a fiúk, rácsodálkoznak hova tűntünk, megtalálnak, Dominik szívinfarktust fog kapni a kezedtől, a többiek pedig egy kisebb sokkot, majd csatlkozik hozzánk egy 12. ember is, végül nyomozósdit játszunk, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mit nem árul el nekünk Krisztián.
-Valahogy úgy... - ért egyet velem Timi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése