Nyári szünet

Június 17, vasárnap

Csörög a telefonom. Gyorsan felpattanok az ágyamról. Ki lehet az reggel...ömm... - rápillantok az ébresztőmre - ki lehet az reggel 11 órakor? Felkapom a telefonomat és mogorván beleszólok:

-Haló? Mi van?

-Mi van, Tori? Még csak most keltél fel?-neveti Kincső, mire egyből felvidulok egy kicsit én is.

-Ja, próbálom kiélvezni a nyári szünet első napját, szóval, ha nem haragszol, majd később...

-Várj!-szakít félbe.-Tegnap felhívott Geri és megkérdezte, hogy mit szólnék egy kis kiruccanáshoz. Erre én rávágtam, hogy imádnám, meg hogy hívhatok e mást is, és persze, hogy nekem nem tud mást válaszolni, csakis igent, szóval szerintem ideje összepakolnod, mert holnap lakókocsival elmegyünk Geri telkére és bulizunk egyet!

-És az számít, hogy ha ebbe nem egyezem bele?

-Nem, egyáltalán nem. Ha kell erőszakkal hurcollak el erre a kiruccanásra.

-De...

-Jön Dave is-vág a szavamba Kincső.

-Jajj, hát így már mindjárt másabb.

-Akkor pá, holnap hajnali négykor találkozunk a hősök terén.
-Mi van?!
-Nyugi már, csak viccelek, legkésőbb tízre legyél ott!
-Okés. Szia!-ezzel kinyomom.
-Ááá-sikítok egyet magamban, miközben ugrálva nevetgélek.
-Hiányzol már Dave-mondom, csakúgy... a plafonnak, és ezzel a belehuppanok az ágyamba, átölelve a párnámat, belefúrva az arcomat, hogy elfojtsam a nagy ,,örömködésem" hangjait.
-Kicsim!-nyit rám hirtelen Anya.
-Hmm?-pillantok ki a párnám mögül, elvörösödve, a gondolattól, hogy Anya látta a kis ,,rángatózásos sorozatomat" az ágyban.
-Kész az ebéd.-ezzel kimegy a szobámból, le a lépcsőn, én pedig utána.
Ebéd után még lenyomok egy bunyót a húgaimmal, majd vacsi és korán lefekszem aludni.
De várom már a holnapot...

Június 18, hétfő


Szinte hajnalban kint vagyok már az ágyból - amit persze a saját izgalmamnak tudhatok be, mivel az ébresztőmet mindössze csak fél kilencre állítottam be, tegnap késő éjszaka....
De legalább, ha már ilyen korán felkeltem, lesz bőven időm elkészülni. Nézzük csak! A bőröndömbe már bepakoltam, és a szobámat is egész tűrhető állapotban hagyom itt. Szóval nincs más dolgom mint kicsinosítani magamat, amire van kerek három órám. Szuper! Bemegyek a fürdőszobába és meleg vízzel töltöm meg a kádat, majd belemártózom. De jó érzés, hmmm...
Halk dübörgések csiklandozzák a fülemet. Mi ez? És miért érzem mindenemet vizesnek? Kinyitom a szememet, és...
-A .....- káromkodom el magamat hangosan. Elaludtam! Ezt nem hiszem el. És miért pont fürdés közben kellett?! Persze, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Kiemelem a kezemet a vízből, és megvizsgálom. Phuu, mint egy aszott valami. Úristen, és mennyi lehet vajon az idő! Elkéstem már vajon? Vagy már itt is hagytak? Mennyit várhattak rám?! Gyorsan kiugrom a kádból, eláztatva ezzel mindent a fürdőszobában. Kinyitom az ajtót, mely előtt a húgaim röhögő látványa fogad.
-Menjetek, a tudjátok hovába! Ez nem vicces!
-De az!-mondják egyszerre.
Grrr! És még ők is! Szinte el sem kezdődött még ez a nap, de már most utálom. Arrébb tolom a húgaimat, és berohanok a szobámba. Felkapom a telefonomat az asztalról és megnézem rajta az időt. Ne! Ez nem igaz! Dél lesz pár perc múlva!!! Lerogyok az ágyra. Most azért egy kicsit rosszul vagyok - úgy érzem mindjárt ide hányok. Elég rosszul érintett ez az egész. Hát, csak én lehetek ilyen szerencsétlen?! Nem lehet igaz! Mérges vagyok... Nekem valahogy mindent sikerül elszúrnom...
Anya nyit rám hirtelen.
-Mit csinálsz, Tori? Kezdj el készülődni, különben lekésed a nagy kirándulást!
-Anya, már rég elmentek! Mindjárt dél, és tízre kellett volna odaérnem.
-Tessék? Kicsim, még csak...Várj, pontosan... fél kilenc.
És ekkor megvilágosodom.
-Kinyírom őket-mosolygok a megkönnyebbüléstől, hogy mégsem maradtam le semmiről.
Anya is megérti miről van szó, így csak ennyit mond:
-Jajj, Torim, szerintem ezt halaszd későbbre és öltözz!-mosolyogja, majd sarkon fordul és hagy készülődni, én meg mind e közben azon gondolkodom, hogy sírjak-e vagy inkább nevessek...
Szuper gyorsan elkészülök, és lefutok a lépcsőn. Elköszönök Aputól, majd a kishúgaimat úgy megszorongatom, hogy levegőt se kapjanak. Kimegyek a bejárati ajtón, és beülök az autónkba, amiben már ott vár rám Anya. Elfuvaroz a vonat állomásig, és végül tőle is elköszönök, mikor megérkezik a vonat, felszállok, leülök és csak bámulok kifele az ablakon. Nézem ahogyan száguld a táj - néha meg-megállva. Mikor megérkezik a vonat a célomhoz, - vagyis Budapesthez - leszállok. Busszal megérkezem a Hősök Teréhez, ahol egyből megtalálja őket a tekintetem.
Ott van Kincső, fogva Geri kezét. Ott vannak még az uncsitesók alias örök legjobb barátnők. Mellettük ott állnak az Alexek - a romantikus és a vicces. Ja, és persze ott áll Dominik is Timivel, közvetlenül Krisztián (?) mellett. És a legjobb, hogy ott áll Ő is, tekintetünk mélyen egymásba kapcsolódik...

Extra évad

*Jujj! Bocsássatok meg... Azt hittem, hogy mát megosztottam ezt a bejegyzést, de csak akkor vettem észre, hogy nem amikor az egyik feliratkozóm, Emma megkérdezte, hogy ,,Lesz kövi évad????????????????". Na, akkor végülis csak annyi a lényeg, hogy a blognak nem lesz vége... és itt is van a bejegyzés, aminek már régóta kint kéne lennie (mégegyszer bocsi!):

Lesz második évadja a blognak... Pontosabban nem is második évadja, hanem inkább egy extra évadja... Mivel az elkövetkezendő részek nem az iskoláról fognak szólni, és az ott történő bonyodalmakról, hanem a nyárról;  bulizás és a lazulás évszakáról. Még annyi változás lesz a részekben, hogy nem napló formában lesz megírva és dátumokhoz kötve, viszont ugyanúgy Tori szemszögéből fog lejátszódni a sztori.
Sajnos, a suli elveszi minden időmet meg a zenélés és a tánc... Hagyjuk csak az a lényeg, hogy a blog a téli szünetben fog másodjára megnyitni. Na, ennyi lett volna ez a kis rövidke közlemény, remélem továbbra is fogok kapni feliratkozókat és kommenteket, még a hosszú szünetelés ellenére is. Ide is bekukkanthattok majd-ez a legújabb blogom (hirtelen elkapott az ihlet)-> Mikor megismertelek...
Amúgy, ha lenne kérdésetek a szereplőkkel vagy esetleg a történettel kapcsolatban, ha nem lenne valami teljesen tiszta a blogban, akkor azt nyugodtan megírhatjátok nekem kommentben és chat-en is :))
Puszi: Tina XOXO

33.rész (Epilógus)

*Holnap fog kiderülni a blog sorsa ;* Várom a véleményeteket erre a fejezetre.

Június 16, szombat
Eltelt pár hónap a balesetem óta... Már nincs semmi bajom. Mialatt én a kórházban voltam, Timi, Dominik, Kincső, Bella és Daisy, kiderítették, hogy ki volt az igazi tettes - aki drogot hagyott a gimi mosdójában... Egy tizedikes volt, akinek nem rég váltak el a szülei, és a pasija is nem rég szakított vele. Megértem. Az ő helyzete kb. olyan volt, mint az enyém csak.. sokkal súlyosabb. Szóval, miután kiderült, hogy mégsem vagyok drogos, visszakerültem Pestre, az otthonomba... Vele együtt. Igen, Dave visszajött Pestre. A szüleivel sajnos most nem fog egy ideig kibékülni. Mindennap diákmunkát kell végeznie, hogy kitudja fizetni az elit iskola költségeit, de azt mondta, hogy nem érdekli, hogy mindennap éjszakáig kell dolgoznia, ugyanis a sok meló utána láthat engem, és ez többet ér neki mindennél. Mi egymáshoz tartozunk, és soha többet nem válunk, az tuti. Szükségem van rá, nekem ő az igazi. Hisz' miatta tértem vissza az életbe is! Kell ennél több bizonyíték? Nekem nem. Igazából sosem éreztem úgy, mintha tényleg magamra hagyott volna, akár egy pillanatra is. Ő mindig gondolt rám, és mindig velem volt. Mivel ez egy elit suli, itt év végén vizsgáznunk kell. Ez egy amolyan felkészítő dolog az érettségire. A sok lemaradásomat nagyon nehéz volt behozni, de barátaim segítségével sikerült, és egész jó eredményeim lettek. Ma volt az évzáró ünnepség. Milyen fura is volt lezárni ezt az évet, mintha csak nem rég álltam volna ugyanabban a suliban, ugyanabban az aulában, ugyanazokkal a diákokkal és tanárokkal az évet megnyitni. Aznap láttam meg először Davet. Már akkor is - és most is éreztem - ugyanazt a varázslatot, ami körül veszi mindenemet, ha csak rágondolok. A naplómnak most írom le az utolsó mondatait, és az utolsó szavait. Ez a kis könyvecske tartalmaz mindent. Az elején egy barátok és élmények nélküli lány írta ennek a füzetnek a lapjait, most meg már egy olyan kamasz, akire rátalált az igaz szerelem, benne volt egy mentőakcióban, melyben megmentette egy hippi lány húgát, volt már emo, és szenvedett már alkoholmérgezésben is, piercingeket lövetett, elütötte egy kamion, megjárta már a földöntúli világot és összebarátkozott egy szellemmel. Úgy látszik bevált a kívánságom. Ez a gimi megadott nekem mindent. Megkaptam a legjobb barátok, akiket csak lehet, a legizgalmasabb kalandokban vettem részt, és persze a rátaláltam a nagy Ő-re. Örökre őrizni fogom ezt a kis kincset a kezemben. És ha, majd felnőtt leszek, előveszem és megkérdezem a mellettem ülő férfitól:
-Emlékszel ránk?

*Tori szemszöge*
-Na, elkészültél már: -kérdezi Kincső a fürdőszobából, miközben leírom a naplóm oldalaira az utolsó gondolataimat.
-Mindjárt... és... Kész vagyok!
-Remek, akkor indulhatunk?-kérdezi pirosra rúzsozott ajkaival cuppogva.
-Igen, mehetünk-nevetem. És elindulunk a gimiben megrendezett nyár köszöntő bulira. Mikor odaérünk fogadnak a partnereink - engem Dave, Kincsőt meg a pasija Gergő. Mindketten adunk egy csókot a barátaink ajkaira, majd benyomulunk a tömeggel a bulira. Elkezdünk táncolni.
-Gyönyörű vagy-súgja a fülembe Dave.
-Köszi... te is.-mosolygom, erre ő csak röhög egyet. Na, szép!
-Igyekszem-mondja végül.
Ezután beállunk táncolni, közben megiszunk néha egy-egy felest. Végül is vége a tanításnak. Miért ne? Nem leszek úgy se megint alkoholista. Ez még belefér.
Már ott tartunk Davevel, hogy teljesen lerészegedtünk és csak röhögünk egymás mondatain. Eléggé szédülök már. A körülöttünk lévők ugyanígy vannak ezzel, mind kótyagosak. Kótyagosak. Értitek! Ezen megint röhögnöm kell.
Nem hiszem, hogy holnapra a mai buliból nem csak néhány homályos emlékfoszlány fog beugrani, de azt tudom, hogy ami most jön, azt a végtelenségig fogom őrizni az emlékeimben:
Odajön hozzám Dave. Alig bír megállni a lábán.
-Ez lesz az utolsó-jelenti ki, és a kezembe ad egy újabb pohárral.
-Mire koccintsunk?-kérdezem. Gondolkodik egy picit.
-Az örökkévalóság kezdetére-mondja komolyan.
-Az örökkévalóság kezdetére.-ezzel lehajtjuk, és utána zálogként, egy olyan érzéki, erős és szenvedélyes csókot adunk egymásnak, mint még soha.

:((...

Sziasztok! Most lehet, hogy egy hétig nem lesz új rész, mivel gondolkodnom kell, hogy legyen második évad vagy ne (valószínűleg lesz...). (Azért nem fogok tudni írni, mert még el kell döntenem magamban, hogy folytatom-e, avagy sem. Ha mégis tovább csinálom, akkor az új részt is úgy írom meg, hogy lehessen folytatni.)

32.rész

*Dave szemszöge*

Pár perc múlva visszamegyek a folyosóra. Egyenesen Tori kórtermébe sétálok. Leülök az ágyához, és próbálom visszafogni magamat.
-Tori, édesem...-elcsuklik a hangom, de folytatom- kérlek gyere vissza. Szükségem van rád. Nem hagyhatsz itt...

*Másnap*
Itt éjszakáztam a kórházban. Olyan kényelmetlen volt, a kemény faszék amiben aludtam... de most pont le*arom. Felegyenesedem és odamegyek Torihoz. Az itteni nővérek azt mondták, hogy a betegek hallják, amit beszélnek hozzájuk, akkor is, ha nincsenek teljesen az elméjüknél. Úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom ezzel, és ma elmesélem Torinak, hogy mik történtek mialatt Amerikában voltam. 
Óvatosan leülök az ágy szélére. Még csak hozzá sem érek. Sóhajtok egy órásit, és belekezdek a mesémbe:
-Jajj, kedves. Ha tudnád milyen sok dolgon mentem keresztül nélküled... Bár hallottam, hogy neked se volt semmi panaszod unalmas életre. Voltál emo, alkoholista, áldrogos... Dominik és Timi mindent elmondtak nekem. Persze megértelek, de akkor sem kellett volna ezt tenned. Tudom, hogy az én hibámból fakadt ez az egész, de... Jó, hagyjuk is. Ami történt, az már megtörtént - nézd, milyen költőivé tettél... Úgyse tudnánk változtatni az elmúlt hónapok eseményein. Mivel én már tudom, hogy te mit csináltál, míg én nem voltam itt, azt gondolom, hogy úgy fair, ha te is tudod, hogy én mit csináltam, míg te nem voltál ott kint, Amerikában. Akkor kezdjük... a szakításunktól! Hosszú egy sztori lesz...
Aznap hajnalban, mikor utoljára... mikor utoljára csókolhattalak meg, az volt az első dolgom, hogy bele vágjak egy jó nagyot a falba... Meglett az eredménye is. Elrepedt a mutató és a középső ujjam, a gyűrűs pedig eltört. Igen, ha most ébren lennél biztosan hátba veregetnél és gratulálnál nekem, mindezt azzal a gonosz cinikus hangoddal keverve... 
Mi is történt ezek után? Felszálltam a gépre, oké. Semmi, semmi. Leszálltam, igen.-motyogom. 
-Ja, mikor leszálltam a gépről, egyből magamra uszítottam Anya és Apa haragját, de nem érdekelt, mivel úgy gondoltam, - és még mindig így érzem - hogy nem volt joguk ahhoz, hogy a megkérdezésem nélkül elhozzanak egy másik kontinensre. Ezek után, teljesen megváltoztam. Amerikában mindenki csak a durva, bunkó és agresszív Davet ismerte. Sajnos nem csak te estél át egy óriási változáson, hanem én is. Az első napom az amerikai gimiben elég húzós volt... Még csak két órát töltöttem abban a suliban, de már gazdagodtam két figyelmeztetővel és egy igazgatói intővel. A figyelmeztetőket, azért kaptam mert beszóltam két tanárnak. Az intőt meg azért, mert khm, szétvertem egy gyereket. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Általában semmin sem kapom fel a vizet, de aznap muszáj volt levezetnem valamin a szenvedéseimet. Tudom, hogy szörnyű dolgot csináltam. Szegény srác nem érdemelte meg, hogy agyon püföljék. Hiszen nem is csinált semmit, csak hát... Rosszkor volt, rossz helyen. Sajnálom Tori, hogy ilyenekkel terhellek, de úgy érzem, hogy a másik felemnek tudnia kell rólam mindent, amit csak lehet... Akkor folytatom. Már az első nap rám ragadt minden r*b*nc csaj, Te nem ilyen voltál, és most sem vagy olyan, mint azok a lányok. Emlékszem a megismerkedésünk napjára. Ez afféle szerelem volt első látásra - az én részemről. Pontosan emlékszem mindenre. Aznap reggel elaludtam, ezért nem volt túl sok időm elkészülni. Felvettem egy farmert egy pólóval, fogat mostam, és már indultam is a suliba... még a hajamat sem volt időm megfésülni - persze a gimiben mindenki azt hitte, hogy csak divatból állítottam be úgy. Na persze, én és a divat, mintha a kis csóró stílusommal összeférne a kettő... Még időben beértem, gyorsan felfutottam a lépcsőn, megkerestem a termünket és bementem. Megálltam, és a tekintetemet egyből Rád szegeztem, ahogyan te is rám. Végig siklott mindenemen egy kellemes érzés. Valami melegség, valami ismeretlen érzés, valami jó és tökéletes. A gyomrom összeszorult és egy percre a lélegzetem is elállt. Általában ilyeneket a filmekben mesélnek a lányok a barátnőiknek, de most ez van... Nem akartam, hogy furának nézz, amiért olyan sokáig bámullak, ezért mondtam egy hellot, és ledobtam magamat egy padba, úgy imitálva, mintha észre se venném, hogy az a pad eggyel a te padodtól van jobbra. Oda jöttél a padodhoz és felültél a tetejére. A fejemben csak azon gondolkodtam, hogy hogyan is lehetek ekkora mázlista és, hogy remélem nem fogom leégetni magamat. Letettem a fejemet a padra, csakhogy legyen egy kis időm gondolkodni, hogy miről is társaloghatnék egy olyan elképesztő lánnyal, mint te. Megkérdezted, hogy mi a nevem, és persze bemutatkoztál. Aranyos volt ahogyan zavarba jöttél. - mosolygok, magamban felidézve a régi emléket. 
-Ezek után megismertelek. A belső éned csak növelte az imádatomat irántad. Arra gondoltam, hogy téged nekem találtak ki. Még csupán csak egy hete ismertelek, de tudtam hogy cselekednem kell, mert mindig csak arra gondoltam, hogy milyen lehet az ölelésed, a csókod... Minden figyelmem csak is rád irányult, ha ott voltál a közelemben, ha nem. Rá egy hétre összejöttünk, és a kapcsolatunk kezdett kibontakozni. Életem legszebb napjai!  Ez a pár hónap nélküled, már önmagában a legszörnyebb és legfájdalmasabb kínszenvedés volt. Nem bírnék nélküled élni és ezt te is jól tudod! Ugye nem gondoltad csupán egy pillanatig sem, hogy elhagytalak? Miattad tettem, azt hittem, hogy így nélkülem jobb lesz neked, még erre is képes voltam érted. Nem tudtam, hogy mi hiányzik az életemből, míg nem jöttél, és most nem hagyhatsz magamra. Te vagy a másik felem, ha te elmennél én sosem lehetnék teljes.
Megfogtam a kezedet, a lehető leggyengédebben módon... 
És ekkor megéreztelek.

Hellosztok!

(A legújabb rész ezalatt a bejegyzés alatt fellelhető.. Csak, ha valaki nem találná meg :DD)
Jajj, sajnos ennek is el kellett jönnie. A blognak hamarosan elérkezik a befejező része. Azért annyira hamarosan mégsem... Inkább csak lassacskán. Remélem a történetnek, pár ember tetszését sikerült igazán elnyernie...
A lényeg a lényeg: indítok egy új blogot október 19-én - az új blogom miatt nem fogom hanyagolni a régit, magyarul ezt - és várok minél több feliratkozót és véleményt. Ez a blog szinte teljesen eltér ettől. Ez tele lesz fantáziával és misztikussággal. 
Csak egy érdekesség (remélem észre vettétek volna magatoktól is...): a főszereplő nem más, mint Tori egyik ikertestvérhúga : Evelin - itt már kamaszkorában fog szerepelni. Persze Tori aligha lesz megemlítve a történetben, de párszor biztosan. Akkor továbbra is várom a feliratkozókat Tori történetére, és most már ide is 
----->>Misztikus Ikrek

Ui.: Lehet, hogy Tori életének lesz második évadja is... Még gondolkodom rajta, de bal oldalt lehet szavazni...

Puszillak titeket drága rajongóim ;** :Tina

31.rész

*Valaki segítene nekem? Nem tudok megjegyzéseket írni, de miért? Nem, nem vagyok letiltva, valami más miatt van. Előre is köszönöm a segítséget! ;*
**Kövi rész hosszabb lesz :DD

*Tori szemszöge*

Érzek. Érzem, a testem súlyát. Óriási fájdalom veszi körül minden részemet. Azt hiszem mindjárt ketté szakadok... De érzek még valamit. Ez az érzés jobb bárminél, amit csak eltudok képzelni. Nem tudom mi ez, de meleget ad és biztonságot. Olyan gyönyörű, segít kibírnom ezt a szörnyű kínszenvedést. Nem lehet más csak...

*Dave szemszöge*

Már csak pár perc és végre láthatom. Nem hiszem el. Nem is Tori lenne, ha nem lenne mindig bajban... Annyira hiányzik. Remélem nem, olyan súlyos az állapota, mint ahogy a pesti banda leírta. Ja, igen. Őket is hiányoltam párszor. Remélem rendben vannak... Nem úgy, mint Tori.
Már fél órája megérkeztem a kórházba, de még mindig nem kaptam bejutást Tori intenzív osztályára. Itt van velem Timi és Dominik is. Mindketten sokat meséltek az óriási változásokról, amik azóta folynak mióta elmentem. Mit ne mondjak. Nagyon meglepődtem. Komoly nem sikerült feldolgoznia az agyamnak az elmúlt negyed évben történt eseményeket! Hogy hagyhattam Torit magára? Gyűlölöm magamat! De lenyugodom, mert tanultam a múltkori ,,kéztöréses" esetből. Ez az, ez az... Higgadt vagyok. 
Tori, édes, remélem majd meg tudsz nekem bocsájtani, remélem...
Eltelt több mint 2 óra. Miért nem engednek be? Rám hozzák a frászt. Vajon mi lehet Torival?! Miközben ezen agyalok, egyszer csak kilép a főnővér az intenzívről, és betessékel. Gyorsan felugrok és besietek a szerelmemhez...
Na jó! Sajnos igazam volt. Nem olyan vészes Tori állapota, mint ahogy leírták a haverok, mivel annál sokkal, de sokkal súlyosabb! Mi az, hogy van rajta egy-két horzsolás? Szinte mindenhol orvosi kötések borítják. És jajj! Most nem olyan az arca, mint máskor. Most annál sokkal meggyötörtebb. 
Mellém lép Dominik:
-Hé, tudom, hogy mire gondolsz tesó, de nem akartam elmondani a teljes... mindent, mert egész idefele úton csak idegeskedtél volna.
Timi is felém közeledik, hogy közöljön velem valamit. Még egy rossz hírt már nem bírok ki. Látom a fején, hogy nagyon gondolkodik azon, hogy elmondja-e nekem, amiről tudnom kéne vagy inkább ne.
-Mi az Timi? Mit akarsz mondani még ezek után?-kérdezem keservesen.
Timi kinyitja a száját, majd becsukja és újra ki... Majd végül nem szólal meg.
-Timi, kérlek mondd már! Mi az? Van még valami ennél rosszabb is?
Timi elsírja magát. Dominik átöleli, a szemembe néz, és kijelenti:
-Kómában van.
A ***** életbe. Ez meg, hogy lehet? Nem igaz! Nem, nem, nem és nem !!!
Legördül egy könnycsepp az arcomon, de nem törlöm le. Nem érdekel, ha Dominik meg látja. Miért is ne lenne normális, hogy bőgök, miután megtudtam, hogy a szerelmem nem észleli a külvilágot és lehet, hogy ez így is maradhat, még hosszú hónapokig. Ismerem az ilyet. Egyszer a nénikém is hasonlóan járt, mint Tori. Ő csak 5 hónap alatt ébredt fel. És az orvosok azt mondták, hogy még szerencsés is volt ez a szituáció, mivel vannak olyanok, akik akár több mint egy évig is ebben az állapotban maradhatnak. Ezt végig gondolva elkezdtem még jobban sírni, ezért a főnővér kiküldött, vissza a folyosóra. Meg kell próbálnom lehiggadni, ha látni akarom Torit. Sikerülni fog. Bemegyek a mosdóba belenézek a tükörbe. Azok a siralmas szemek... Jó menni fog! Menni fog. Megértetted?
Pár perc múlva visszamegyek a folyosóra...