Halihó!

Sajnos mostanában szinte minden szabadidőmet lefoglalja az iskola. A díjas bejegyzésekre annyira nem volt időm és nem is lesz. Ezek után már csak a kérdésekre fogok válaszolni (Amelyeket az a blogíró tett fel, aki tovább küldte nekem a díjat.) ://. Köszönök minden díjat majd próbálok mindegyikhez egy bejegyzést csatolni. A díjas bejegyzéseket nem időrendi sorrendben fogom megosztani magyarul nem ahhoz a díjamhoz csinálok harmadik díjas bejegyzést, amely valójában a harmadik díjam volt, ugyanis már nem tudom sajnos, hogy melyiket mikor kaptam. Na jó nem untatlak a sok hülyeséggel. 
Csak még annyit, hogy a kövi rész ma lesz megosztva és tudom, hogy nagyon rövid lett, de néha ilyennek is kell lennie. Ígérem, hogy az ez utáni rész (,ami már ezen a héten meg lesz osztva) hosszabb lesz.
Köszönöm, hogy feliratkoztok és kommenteltek. Ha lehet megírnátok nekem ide komiba alulra, hogy melyik volt eddig a kedvenc részetek már ha van olyan? :)) Várom a további kommentelőket és feliratkozókat! ;**

A kövi díjat Viki Kovács -tól kaptam, aki e blogot vezeti->Bianka gimis napjai.
Köszönöm a díjat Viki  :)) Itt vannak a kérdéseid (+az én válaszaim rá)

1.Mit szeretsz a szabadidődben csinálni?

-Blogot írni, zenét hallgatni, filmet nézni, a barátaimmal lenni, 

olvasni

2.Szereted a müzlit?

-Persze :DD

3.Félsz a sötétben?

-Attól függ milyen filmeket nézek aznap 

4.Horror vagy vígjáték?

-Vígjáték. Imádom a vígjátékokat!!!

5.Szereted a lovakat?

-Igen :)

6.Kedvenc márka?

-New yorker

7.Kedvenc süti?

-Nem tudom. Az a lényeg, hogy csokis legyen.

8.Szereted a The Wanted-et?

-Best.

9.Legrosszabb banda szerinted?

-Olyan nincs. :))

10.Voltál valahol kirándulni?

-Ma jöttem haza Olaszországból.  I <33333 Italy

(Saját kép)

11.Szeretsz iskolába járni?

-Hááát...

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. :)) Jó gyorsan kész lettem vele.

26.rész

Január 14., vasárnap
Visszaköltöztem Pécsre. Remek! Bárcsak visszapörgethetném az időt és megváltoztathatnám a tettemet.
Miután rájöttem, hogy a barátaim még mindig a barátaim; egyben az is világos lett számomra, hogy itt a helyem. Itt Budapesten, a gimiben, velük. Sajnos már nem változtathatok a szavaimon. Úgy sem hinne nekem az igazgatónő... Ja! Meg persze a szüleim se.
Igen visszaköltöztem Pécsre a családomhoz és most a régi szobámban, a régi ágyamon, az új életemet ecsetelem a naplómba. Mindig is ez volt a vágyam; hogy ha majd gimnáziumba fogok járni lesz egy új izgalmakkal teli életem. Végül is nem panaszkodhatom a kívánságom valóra vált. De sajnos most megint ott vagyok ahonnan elindultam. Úgy látszik egy körben ragadtam, amelyben a kezdet egyenlő a véggel. Ebben az iskolában kezdtem el a tanulmányaimat és szerencsétlenségemre ebben az iskolában is fogom befejezni.
Ma vasárnap van. A hét utolsó napja. Holnap lesz az első napom a régi-új sulimban. Egyáltalán nem vagyok se kíváncsi, se izgatott, hogy milyen lesz... Mert tudom, hogy mi fog történni holnap; semmi. Igen. Semmi se fog történni, ugyanis abban az iskolában mindennap ugyanúgy folyik le: tanítás vegyítve unalmas, rövidke szünetekkel. Juhéjj!
Várjunk kifelejtettem az exbarátaimat, akik majd porig fognak alázni, csak mert nem akartam az egész életemet az általánosban tölteni. Nagy ügy. Nem tudom miért akadtak ki ennyire ezen amikor meghallották, hogy elmegyek. És még a mai napig sem jöttem rá, de nem is izgat túlzottan.
Nézzük csak. Azt hiszem semmit sem hagytam  ki, amit leakartam ide ebbe a kis könyvecskébe firkantani. Várjunk! Igen itt vannak még az ikerhúgaim, akik egyre furábban viselkednek. Hmmm. Lehet, hogy megint készülnek valamire, de nem bánom már nagyon hiányoztak. Tegnap elmentem velük az udvarunkba építeni egy hóembert. Úgy látszik az alkohol még mindig dolgozik egy kicsit a szervezetemben. Ugyanis mikor ránéztem Evelinre azt láttam, hogy anélkül görgeti a hóember alsó részét, hogy hozzá érne. :DD Lehet, hogy az ikerhúgaimnak Jedi erejük van! Wow *.*. Az király lenne! Na oké! Remélem azért a holnapi napot bírni fogom és nem fogok összeesni az iskola folyosó közepén, kidobni a taccsot vagy esetleg képzelődni, mint ma...

25.rész

Január 10., szerda
A bál után folyton csak azon gondolkodtam, hogy visszaköltözzek-e Pécsre vagy ne. Ma meghoztam a döntést. Pontosabban nem csak én hoztam meg ezt a döntést...
A bál volt az utolsó iskola nap ebben az évben. Utána jött a téli szünet. A téli szünetem nem telt túl izgalmasan, viszont annál inkább kellemesebb, nyugodtabb és békésebb volt. A kedvenc hónapom a tél. Persze eddig ahány ismerősömmel ezt megosztottam annyi bámult rám értetlenül, tátott szájjal és kérdezte, hogy ,,miért nem a nyár?", mivel akkor nincs tanítás-hangsúlyozták ki mindig ezt a szót. Vagyis helyesbítek. Így reagált az összes barátom, egy kivételével. Dave kivételével. Az ő gondolatai mindig megegyeztek az enyéimmel, de lehet hogy csak megjátszotta? Azt is?
Sajnos ezekre a megválaszolatlan és számomra megfejthetetlen kérdésekre már nem fogok választ kapni, mivel Dave nem jött el a téli szünetben. Ezt biztosan tudom. Nem jött el. Nem jött el azt mondani nekem, hogy sajnálja. Nem jött el elmondani nekem, hogy ez az egész amit tett velem csak egy színjáték volt. Nem jött el, hogy azt mondja velem akar maradni. Örökké, és még azután is. Nem jött el, hogy karácsonykor odaadja a legszebb ajándékot, amit csak kaphatnék... Őt. A szerelmét... Nem jött el, hogy mélyen a szemembe nézzen és egy fagyöngy alatt megcsókoljon a szeretet ünnepén. Nem jött el, hogy szilveszterkor, amikor ott állunk várva a tűzijátékra és a nagy ujjongásra átöleljen a nagy téli hidegben. Nem jött el hozzám. Nem akarom becsapni magamat. Nem akarom elfelejteni Davet, mert még mindig ugyanúgy szeretem, mint akkor amikor a gördeszka pályán szorosan magához vont és gyengéden megcsókolt vagy talán még jobban szeretm, ha ez lehetséges egyáltalán... Miért kellett ezt tennie? 
Hmmm...Mit csinálhat most? E pillanatban valaki mást tart a karjaiban és súgja a fülébe lágyan és ringatóan azon a megnyugtató mély hangján, hogy sz...
Olyan egyedül vagyok. Mióta Dave elment azóta úgy érzem, hogy hiányzik egy részem. Megtartott magának belőlem egy órási darabot...
Akkor folytatom, ahol abbahagytam. A téli szünetnél. A hópelyhek lassan szállingóznak. A szellő ringatja a testemet. A hó ropog a talpam alatt. Ez mind szép és csodálatos, ezért is szeretem a telet, de mi értelme ezeknek a pillanatoknak, ha nincs kivel megosztanom? Se a barátaimmal, se a szerelmemmel, se a családommal. Ugye így nem ér semmit ez az egész varázslatosság, ami körbe vesz?

Persze nem voltam teljesen magányos. Éjszaka mindig együtt lógtam az új "barátaimmal". Igazából ezek nem is igazi barátok. Mi csak inkább sorstársak vagyunk. Nem barátok. Ha nem ért volna mindannyiunkat egy-vagy több-óriási csalódás, akkor most nem iszogatnánk és buliznánk határok nélkül majdnem minden éjszaka. Nem vagyok büszke magamra. Nem pont ilyen életet szeretnék. Én csak úgy... Sodródom inkább.
Szóval így telt a téli szünetem. Sajnos a családomat nem tudtam meglátogatni, mivel lezárták az autópályát pár napra (a nagy hóviharok és balesetek miatt). Pont arra a pár napra, amikor láthattam volna őket. De sebaj most már úgyis több időt tölthetek velük...
És most jöjjön egy új sztori. Vége lett a téli szünetnek. A gimiben reggel mindenki izgatottan mesélte egymásnak a jobbnál jobb téli szünetes eseményeit, amikor egyszer csak a sulirádió hangja félbe nem szakította az élménybeszámolókat. A sulin végig süvített az igazgató kissé rikácsolós hangja. Nem emlékszem már pontosan, hogy mit mondott Bacskai. A lényeg annyi volt, hogy a lánymosdóban drogot találtak; szétheverve és elhasználva. Azt mondták, hogy ki fogják deríteni, hogy kié volt, és a tettest kirúgják az iskolából, mivel ez egy elit suli és itt nem tűrhetik el az ilyet.
Kezdetnek minden lányt kihallgattak, hogy mit tudnak az esetről. Persze senki nem tudott semmi hozzászólást fűzni ehhez az egészhez, de aztán jöttem én. Kaptam a lehetőségen. Igen tudom ez rossz dolog volt tőlem, de már akkor sem bírtam volna ebben a suliban tovább meglenni. És amikor felhoztam anyuéknak az ötletet, hogy visszaköltözzek rosszul lettek. Mivel ez egy sznob suli és előre be kell fizetni egész évre ide, ami úgy... Sokba került Anyunak és Apunak. De aztán megkérdezték, hogy miért szeretnék visszaköltözni, mi történt? Persze nem akartam nekik elmondani a történteket, mivel még mindig nem dolgoztam fel ezt az egészet, ezért csak annyit válaszoltam, hogy azért mert nagyon sok leckét adnak fel és nagyon nehéz a tananyag... Persze aztán jött egy hosszú beszéd, hogy menni fog meg minden. Éljen!
De így, hogy kirúgnak még a pénzt is visszakapjuk, amit a második félévre fizettünk be. Mondjuk ezt az egészet, amit akkor csináltam nem nevezném túl normálisnak, de akkor is. Lassan kezdett minden összedőlni körülöttem. Muszáj volt valamit kitalálnom. Szóval volt egy nagy lecse***, amikor azt mondtam, hogy az enyém volt a drog. De nem érdekelt én csak elakartam menekülni innen, de jó messzire. Ez az eset amúgy jan. 3-án, szerdán történt. És mind ezek után jöttem rá, hogy vannak igaz barátaim. Még mindig!
Akkor kezdeném.Úgy terveztem hogy szombaton már vissza is utazom, ezért az új "barátaimmal" pénteken elmentünk inni. Na most aznap kiadtam magamból mindent. A dühömet, a fájdalmamat, a szomorúságomat, a csalódottságomat, az elhagyatottságomat. Úgy leittam magamat, mint még soha... És meg is lett az eredmény. Alkoholmérgezést kaptam. Abban a pillanatban, amikor összeestem és már csak foltokat láttam a világból mi történt?! Igen a "barátaim" nem, hogy segítettek volna, hanem ott hagytak. Nem érdekelte őket, hogy mi lesz velem. Nem. Komolyan, borzasztó érzés volt. Magamra hagytak és ezt soha nem fogom nekik elfelejteni. Őszintén, hogy lehettek ennyire embertelenek? Amikor elsötétült előttem a világ már csak hangfoszlányokat hallottam. De egyiket sem tudtam kivenni tisztán. A hangokat felismertem még valahogy, de megérteni, összerakni nem tudtam őket. Timi, igen Timi hangja volt az egyik a másik meg... A másik meg Dominiké és az uncsitesóké? Van még valaki. Ki az? Kincső meg még valami fiú... Meg még talán Alexet is hallom? Lehet nem tudom. Fáj mindenem. Úgy érzem mintha mindjárt ketté szakadnék. Bárcsak megszabadulnék ettől a fájdalomtól és ekkor teljesen eltávolodtam a külvilágtól. Elkezdődik egy gyönyörű álom. Süt a nap, a csupasz talpamat lágy fűszálak csiklandozzák. Gyönyörű fák fognak közre.

Azt álmodom, hogy ott vannak velem a barátaim, akiknek az előbb a hangjukat hallottam. Ott vannak és együtt nevetünk. Megjelenik Dave is. Azt mondja, hogy visszaköltözik Amerikából. Hozzám/Miattam/Értem. Felemel és megpörget a levegőben. Olyan boldog vagyok. Majd mikor újra érzem a puha talajt megcsókolom. Nem gyengéden és romantikusan csak játékosan. Majd visszacsókol. 
Most érkezett meg a családom és felém tartanak egy nagy tükröt. Belenézek. A tükörre van valami írva. Ez nem Te vagy. Igen ez van ráírva. Most pedig megpillantom az íráson át a feketébe öltöztetett Énemet. Nem is a kinézetem a lényeg, hanem a testtartásom és az arckifejezésem. A szájam lefelé görbül, a szememben könny és szomorúság látszik, a hátam görnyedt. Ezzel nem is lenne semmi baj, hacsak nem rólam lenne szó. Ez nem Én vagyok. Nekem régen mindig mosolyra húzódott a szám, a szememben mindig ott ragyogott valami... Valami szép és valami kedves. És persze a testtartásom mindig egyenes volt mindig magabiztosságot keltett. Nos, Én abban a pillanatban döntöttem el, hogy véget vetek az önmarcangolásnak. Most pedig itt vagyok a kórházban. 4 napja fekszem itt és pár óra múlva fognak a szüleim haza vinni, mivel a kórház értesítette őket az eseményekről... Pár perce mentek el a barátaim. Igen nem hallucináltam tényleg a barátaim hangját hallottam. Ők találtak rám. Ők hívták fel a mentőket, és ők vigyáztak rám míg felépültem-, nem pedig azok az alkoholisták, akik ott hagytak. Nekik köszönhetem, hogy nem történt velem semmi súlyosabb. Ők az igazi barátaim és mindig is ők voltak, ők maradnak, és ők lesznek. Hogy lehettem ennyire buta? Hogy hihettem akár csak egy pillanatig is, hogy már nem törődnek velem?Tévedtem. Hülye vagyok. De mostantól újra a régi, kedvesebb Tori leszek. Ezt megígérem. A barátaimért! Akikre mindig számíthatok és mindig mellettem állnak :').

23.rész+24.rész

November 6., vasárnap
Még, ha akarnám se tudnám leírni, hogy pontosan mik is történtek velem ezen a héten. Nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Csak is Dave körül jártak a gondolataim. Ott kavarogtak a fejemben a sok Miért?-es kérdéseim. De már annyira nem izgatnak a válaszok. Már lassan kezdem elfogadni Dave döntését. A barátaimtól ezen a héten nagyon eltávolodtam, sőt némelyikükkel még össze is vesztem. A hirtelen hangulatváltozásom meglátszott a ruházatomon is. Most a feketét feketével stílust képviselem. Vagy valami olyasmit. Az e heti dolgozataim szörnyen rosszra sikeredtek. A szüleimnek persze ezekről a dolgokról nem tettem említést. Úgy tervezem hogy a hajamat is befestem feketére, mivel nem szeretnék semmi olyat látni magamon, ami a régi önmagamhoz-pontosabban, ami Davehez-köt. És talán megkérem a fodrászt, hogy kicsit vagdosson bele néhol. Sokak szerint megőrültem, de nem érdekel. Az, akit régen ismertek már nem létezik én már nem az vagyok, aki voltam. Régen minden napom happy volt. Ma pedig minden este csak sírok és azon filózom, hogy fogom átvészelni a sulit... Dave nélkül. De ennek itt most vége szakad. Nem fog érdekelni többet Dave véleménye. Nem és nem! Mostantól egy könnycseppet sem fogok elhullajtani érte, nem érdemli meg. 
Na jó holnaptól nem fogok...

December 16., szombat

Ma van a karácsonyi bálocska napja. Mióta utoljára írtam tele a lapjaidat kedves naplóm, azóta elég sok esemény történt az életemben. Nagyon sok. Kezdeném is az elejétől. Hát a jegyeimet ebben a hónapban sikerült feljavítanom, bár még mindig elég vészes az átlagom, na de mindegy is. Hagyjuk a gimit. A hajamat, befestettem és megtépaztam kicsit. Csináltattam pár piercinget. A barátaimat hagytam a francba. Már nem érdekelnek. Ők nem tudnak megérteni engem. De nem baj, találtam helyettük pár újat. Hétvégente velük szoktam inni meg bulizni. A szüleim erről semmit tudnak. Mármint erről a nagy változásról az életemben. Nem mintha annyira érdekelne a véleményük. Az már nem én vagyok, akit érdekel, hogy mások mit gondolnak róla. Az a régi énem, amire emlékezni sem akarok. És, ami a külsőmet illeti ez a project sikeres lett. Ha tükörbe nézek eszembe se jut a régi lelkes kis önmagam...Szerencsére. 

Na vajon ki hívott meg múlt héten erre a cuki kis táncos valamire. Ta-damm->KRISZTIÁN! Igen az a Krisztián, akinek a létezéséről a Régi Tori néha napján meg is feledkezett. Krisztiánnak és nekem-, mint utóbbi napjaimban kiderült-uelég hasonló a sorsunk. Mindketten egy szerelmi csalódás, által lettünk ilyen keserűek... Igen, Krisztiánnak is volt már barátnője. A csöndes, arrogáns és érzéketlen fiúnak. De ne ítélkezzünk senki felett, míg nem ismerjük a történetét, a múltját vagyis ne ítélkezzünk senki felett amíg nem ismerjük igazán. Mondom igazán! Ne ítéljünk el valakit egészen addig a pillanatig, amíg nem ismerjük az érzelmeit, az emlékeit, a gondolatait, őt magát. Sajnos régen nem így gondolkodtam. Régen ránéztem egy emberre és úgy gondoltam, hogy már egyből ki is ismertem az egész lényét. Úgy gondoltam, hogy a külső mindent feltár. Ha, valaki magassarkúban jár az egy ****, aki felkínálja magát minden szembe kerülő fiúnak. Ha sok smink van egy lányon, akkor arra igaz az előző. Ez nálam két hónapja még egyértelmű volt. Arra nem gondoltam, hogy ha valaki magassarkúban jár, akkor mondjuk szimplán csak nagyobbnak szeretne tűnni mások szemében, azt szeretné, hogy megbecsüljék vagy csak ez a stílusa és ezt szereti. (Úgy, mint mondjuk én a sima tornacipőket.) Arra nem gondoltam, hogy ha valaki sok sminket használ, akkor lehet, hogy csak nem meri felvállalni az arcát, mert rondának látja magát vagy esetleg a sminkkel csak egy tűzfoltot, májfoltot szeretne eltakarni, mivel az emberek többsége annyira felszínes. Mikor még nem törték darabokra a szívemet és azt játszottam, hogy tökély vagyok, akkor még én is ilyen felszínes voltam. Sorolhatnám még a sok téveszmémet, de az bele telne pár évezredbe... (Az egyik legnagyobb tévedésemre, ha visszaemlékszem az szó szerint fizikai fájdalmat okoz. Összeszorul a gyomrom és elszorul a torkom. Ja, nem. Nem Davere gondolok. Ő nem egy tévedés volt. Ő számomra egy örök emlék marad, nem egy örök hiba az életemben. Úgy érzem nem vesztettem semmit csak gazdagodtam, mégpedig emlékekkel és tapasztalatokkal. Az egyik legnagyobb tévedésem amúgy Timi volt. Hogy gondolhattam mindennap arra, hogy bárcsak nekem is olyan vidám életem lehetne, mint neki?! Na, persze! Ha nekem is olyan "vidám" életem lehetett volna már rég összeroppantam volna...)

Na hol is tartottam... Ja, tényleg a bál.

Reggel gyorsan összeszedtem magam nem volt semmi cécó vagy mi. Már nem szeretnék tökéletes külsőt varázsolni. Minek az? Az csak egy burok! A könyvnek se, a borítóját szeretik, hanem a tartalmát... Ja, amúgy már nem Kincső a szobatársam. Már nincs is szobatársam. Mivel Vivienre (Timi szobatársára) sok volt... Nagyon sok volt már a panasz, kivágták a koleszból. Így történt, hogy Kincső átköltözött Timihez én meg itt maradtam, magányosan. Sajnos Kincsővel is tönkrement a barátságunk. De kit érdekel. Ha nem fogadja el ezt az oldalamat akkor menjen a...

Szóval térjünk vissza oda, hogy elindultam a gimibe. Mindenki nagyon izgatott volt a ma esti bál miatt. Az egész gimi erről susmorgott. Hamar vége lett az óráinknak. Ezután a koleszba mentem és elkezdtem készülődni a bálra. Egy fekete koktélruhát vettem fel fekete karkötővel, nyaklánccal és fekete magassarkúval. Füstös sminket készítettem magamnak és már el is jött az est. Krisztián fél hatkor ott állt az ajtómnál egy darab fehér rózsával.

-Kösz!-mondtam. Mire nem felelt semmit. Mondjuk ezt mar megszoktam tőle. Néha így viselkedik, de vannak jó pillanatai, mint például amikor elmesélte, hogy nem azért jár mindig feketében, mert az a kedvenc színe... Vagy például amikor elmesélte, hogy még mindig nem dolgozta fel, hogy a szülei elváltak és nem is fogja feldolgozni. Meg azt, hogy ugyanúgy járt, mint én Davevel.

Na, szóval elindultunk. Útközben egy szót se szóltunk egymáshoz. Még szerencse, hogy közel van a kolesz a sulihoz, mivel nem bírtam volna tovább ezt a kínos csendet. Megérkeztünk.

-Szeretnél táncolni?

-Most nem igazán van kedvem hozzá-feleltem egyértelműen.

-Nekem se.-jó hát ezt legalább hamar megbeszéltük.
Elkezdtünk beszélgetni. Már nem emlékszem, hogy miről csak arra, hogy majdnem elaludtam a bájcsevegés alatt. Egy óra után megkérdezte:
-Szerinted lenne esélyem egy hozzád hasonló lánynál?
-Persze, hogy lenne! Miért ne lenne?-feleltem önbizalom hiányos partneremnek.
Ezután közelebb hajolt hozzám és hirtelen... Megcsókolt. Úgy meglepődtem ezen a lépésén, hogy azt hittem összeesem.
Mikor észhez tértem, az ajkamat elemeltem az övétől és kifutottam a gimiből.Persze meg sem próbált érteni, utánam jönni. Amikor visszanéztem csak azt láttam, hogy szomorúan bámulja a padlót. Úgy látszik félreértett. Sajnos nem azért futottam el, mert olyan rossz volt az a csók. Épp ellenkezőleg. Azért, mert tetszett, és azért mert az az érzés, amit éreztem ismét eszembe juttatta Davet. Mily meglepő... Most már komolyan mindenből elegem van! Szerintem visszaköltözöm Pécsre. Mert ezt már nem bírom tovább idegileg!!! Úgy látszik minden szálat el kell vágnom, ami Davenél köt ki. El kell hagynom a gimit, ahol összejöttünk. A barátaimat, a mi barátainkat. A koleszt. A szobámat, amibe ahányszor belépek annyiszor látok az ágyamon két szerelmest egymásba gabalyodva...

21.rész+22/1.rész

November 14., szombat
Fél hónap telt el azóta mióta nem láttam a családomat. A kolesz nem is olyan vészes, mint gondoltam. Sőt még élvezem is. Annyira szerencsés vagyok, hogy Kincsővel osztottak egy szobába, de tényleg! Sosem veszekszünk, nincs köztünk semmi nézeteltérés és ez így számomra/számunkra tökéletes. Sajnos nem járhat mindenki olyan jól, mint én. Vegyük példának Timit. A szobatársa egy boszorkány, de tényleg. El sem tudom hinni, hogy Timinek, hogyan sikerült eddig kibírnia Vivit-mondjuk Timiről eddig sok mindent nem tudtam elképzelni. Eddig úgy gondoltam, hogy a jó embereknek, jó élet jár. Hát tévedtem. Sőt olykor a legjobb embereknek jutnak a legnagyobb kihívások az életben...
Mondjuk Timi azt állítja, hogy már megszokta a szobatársát... A düh kitöréseivel együtt és, hogy mióta Dominik megfenyegette Vivient azóta már nem is lopja el a cuccait és nem is kiabál vele...
Van egy óriási előnye a kollégiumnak. Az, hogy együtt aludhatok
Davevel. És Kincsőt ez nem zavarja, mivel általában a barátjánál alszik. Tényleg Kincsőnek lett egy barátja, még pedig az akiről mesélt, Geri. Nagyon jól kiegészítik egymást. És, mivel Geri már 18 éves bérelt magának egy lakást, ahol ugyebár Kincső szokott aludni. Sajnos ma nem tudok Davevel lenni, mivel ma leutazott a szüleihez-pedig olyan jó a karjai közt ébredni. Ma nem történt velem semmi különös. Reggel Timivel elmentem sétálni és utána meg csak kockultam.

*Csak egy tipp, ha elolvastad a lent látható részt hallgasd meg ezt-> Katt. Torinak is ez a zene szól most a fülében. Csakis akkor kattints rá, ha már elolvastad az utolsó betűig is! Vagy esetleg közben indítsd el, csak ne hallgasd meg előbb a zenét, mint ahogy elolvasod a bejegyzést. Puszi*

November 30., hétfő
Ez nem lehet igaz! Életem legszörnyűbb napja volt a tegnapi meg a mai, sőt mióta megtudtam, hogy Dave...
Mindent leírok. Az elejétől a végéig...
Tegnap reggel felkeltem és persze megint nem akartam elindulni az iskolába. Azt akartam, hogy megálljon az idő. Azt akartam, hogy Dave örökre itt maradjon, velem. De nem! Nagy szerencsétlenségemre az idő sem állt meg és Dave sem lesz már itt holnap, mivel elköltözik Amerikába, végleg. Persze, amikor szünet lesz akkor majd visszajön, de már nem számít. Nem tudom, hogy van-e erőm ahhoz, hogy ezt leírjam, de legalább egy kis időre lefoglal. Tényleg észre se vettem, már nem folyik patakokban a könnyem. Ja, most már újra bőgök.

Ott tartottam, hogy felkeltem. Tegnap éjszaka Kincső itt aludt, mivel a barátja elment valami 5 napos művészképző tanfolyamra, szóval együtt készültünk el. Ma különös módon Dave nem várt az ajtónk előtt. Hol lehet?-gondoltam. Vártunk 5 percig, de Dave nem jött ezért elindultunk a suliba. A gimiben nem történt semmi érdekes. 

Fura. Aznap Dave nem jött suliba. Biztosan összepakolt az utazásra, mivel a szülei álláslehetőséget kaptak Amerikában és a gépe holnap indul. Ezt pont egy hete közölte velem Dave. Mire olyan szomorúságos zokogásban törtem ki, hogy az elképesztő volt. Dave azon a napon is velem maradt, és a karjaiban zokogtam magam álomba. Olyan megnyugtató a közelsége. De mától nem érezhetem a lelkemben ezt a békét. Amikor velem van úgy érzem minden tökéletes és ennél tökéletesebb már nem is lehetne. De most úgy érzem, hogy minden szomorú, keserves és, hogy ennél szomorúbb, keservesebb nem is lehetne ez az egész. Miért kell, hogy a szülei magával vigyék egy másik földrészre, miért?! Bár úgy gondoltam még a távolság sem állhat közénk... Tegnapig.

Tegnap Kincső késő éjszakáig vidéken volt, mivel meglátogatta  a szüleit, így egy kicsit kettesben tudtam lenni Davevel.

Este hét óra volt. Kopogtak én pedig kinyitottam az ajtót és Davevel találtam szemben magamat.

-Hello-mondta.

-Hello! Hogy-hogy nem jöttél ma suliba?

-Csak pakoltam.

-Értem. És amúgy...

-Tori!-szakított félbe.

-Én...Én...Szakítok veled.-folytatta.

5 perc csend után megszólaltam.

-Mi? Tessék?-sipítottam ledöbbenten.

-Tori, valljuk be! Ennyire azért nem erős a kapcsolatunk. Ezt úgyse tudnánk átvészelni. Mármint maximum három havonta látnánk egymást és akkor is csak pár napra. Ez nekem nem menne és szerintem neked sem. Ez lesz mindkettőnk számára a legjobb... Oké?

Na, ez kicsapta nálam a biztosítékot... Oké, hogy veheti ezt ennyire lazán?! Neki tényleg csak ennyit jelentenék?! Pedig azt hittem, hogy ő is érzi azt, amit én érzek. Most nem csak a szerelmemet vesztettem el, hanem egyben a legjobb barátomat is. Azt hittem fontos vagyok a számára. Mindennap órákat beszéltünk. Az eddigi pasijaimat sosem érdekelték a gondolataim és az érzéseim. Csak az számított nekik, hogy legyen kit mutogatni a haverjaiknak, meg legyen kit fogdosniuk, csókolniuk. Annyira nagy volt köztünk az összhang, hogy szinte mindig tudtuk mire gondol a másik. És azt hittem ahányszor megcsókol ő is érzi azt az erős szikrát. Neki is beleremeg mindene, mikor az ajkaink egymáshoz tapadnak. De tévedtem.

-Oké?! Nem egyáltalán nem, oké! Tűnj innen, azonnal.-kiabáltam rá.

Ekkor láttam valamit a szemében, csak egy pillanatra. Talán szomorúságot? Biztos csak odaképzeltem ugyanis fél perc múlva vállat vont és elment. Ez a legrémesebb emlékem és ez is marad... Egy életre. Én úgy éreztem ő az igazi, mint a mesékben. És épp ez az. Ilyen csak a tündérmesékben van. Elhittem minden szavát, mindent, amit mondott. Hogy lehettem ilyen naiv.

Ezután éjfél körül hazaért Kincső én pedig alvást szimuláltam. Nem akartam most senkivel sem beszélni, nem akartam, hogy Kincső meglássa a feldagadt szemeimet, amiből még mindig szaladtak lefele a könnyeim az arcomon át. Meg akartam halni. Jó ez erősen hangzik, de abban a pillanatban csak azt éreztem, hogy nem akarok érezni. Milyen ironikus. 

Újra álomba sírtam magamat, mint minden egyes éjszaka, mióta megtudtam, hogy Dave Amerikába megy.

Hajnalban arra keltem, hogy a nyakamat csókolgatja valaki, és karjával ölel. Igen ez a valaki Dave volt.

-Miért csinálod ezt velem?-kérdeztem suttogva és kissé berekedt hangon.

-Így lesz neked a legjobb.

-Nem! Így töröd darabokra a szívem! Ne tedd kérlek, ne tedd ezt velem.

-Tudom, hogy ez lesz számodra a legjobb-ismételte. És morgott még hozzá valamit. Szerelmem? Jól hallottam? Á, biztos csak képzeltem, mert én ezt akartam hallani.

-Ne hagyj itt, ne hagyj magamra!

-Nem én akartam így, sajnálom Tori. Sajnálom, hogy nem lehetek majd mindennap veled, sajnálom, hogy nem ébredhetek mindennap veled. Sajnálom, hogy nem hallhatom mindennap a nevetésed, a hangodat. Sajnálom, hogy nem kócolhatom majd mindennap össze a gyönyörű hajadat, nem láthatom mindennap a mosolyodat. Te vagy a... Tök mindegy. Így lesz a legjobb, ennyi.-ez az visszatért megint a tegnapi Dave, pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem csak megjátssza magát- Csak maradjunk így, hadd zárjalak a karjaimba utoljára.

Tudom szánalmas vagyok,de hagytam neki. És ezután még hagytam, hogy fölém hajoljon, hogy megcsókoljon, hogy az ujjaival a hajamba túrjon és ismét összekócolja. A keze minden porcikámat bejárta. A csókunk sosem volt még ennyire szenvedélyes. 
Kifulladva rám nehezedett. Még hallottam ahogy sóhajt egyet a nyakamba. Utána... Utána pedig eltűnt és magamra hagyott a fejemben kavargó kérdésekkel. 

Itt egy lány, egy kollégiumban, akinek egy üres lyuk tátong a szívében és most vesztette el élete legnagyobb szerelmét, a legfontosabb szereplőt a sorsában, azt akit a világon mindennél jobban szeretett, és még mindig-, még ezek után is-őt szereti a legjobban, legerősebben.

A második díjam ^.^

Ezt a díjamat a B. Sarah fashion *.* blog, szerkesztőjétől kaptam, aki nem más mint Sarah Bright :)-Köszönöööm!!! Sarah egy Beauty blogot vezet, ellentétben Berryvel-, akitől az első díjamat kaptam-, mivel Berry oldala, meg egy történetet mesél el. Most pedig jöjjenek a szabályok:

Szabályok:
1.Írj magadról 11 dolgot...
2.Válaszolj a jelölő 11 kérdésére...
3.Tegyél fel 11 kérdést...
4.Küldd tovább 11 embernek!

1.11 dolog rólam
1.Tökre bejön ez a díjas dolog.
2.Imádok rajzolni és festeni... Meg hát mindent aminek köze van a kézműveskedéshez :D. (Versenyeket is szoktam nyerni :P Jé, megint előbújt az egoista énem, már azt hittem, hogy elvesztettem, de jó, hogy megkerült.)

3.Éjszaka sosem bírok elaludni, mert amikor lehunyom a szemem csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben. (Mostanában amúgy legtöbbször éjszaka Tori sorsát szoktam szövögetni a képzeletemben.)
4.Tegnap-2013.08.21-megnéztem pár barátommal a Percy Jackson, A szörnyek tengere című filmet és nagyon tetszett, IMÁDTAM/IMÁDOM *.*!
5.6 éve járok zongorázni.

6.Régen verseny szinten jég táncoltam.
7.Tavaly előtt eltörtem a bal csuklómat korcsolyázásban: november végén, pont Anyukám szülinapján. (Nagyon örült ennek a kis ajándéknak.)
8.Tavaly Decemberben eltörtem a jobb csuklómat Snowboardozás közben.
9.Amúgy nem mennek olyan rosszul a téli sportok :). Szánkózásban mondjuk még nem törtem el a kezem.
10.Bal kezes vagyok.
11.Valentina a teljes keresztnevem :).

És ezzel kész is lennék. Kövi "szabály":

2.Válaszaim a jelölő kérdéseire...
1.-Mi a beceneved?
   -Tina :DD
2.-Melyik a kedvenc országod?
   -Hát szerintem... Amerikai egyesült államok talán? Nem tudom mindegyikben van valami jó... És persze valami rossz is.
3.-Várod a sulit
   -Hát... Nem igazán...
4.-Ki a példaképed?
   -A nagypapám.
5.-Szoktál olvasni?
   -Rengeteget.
6.-Mi a kedvenc tantárgyad?
   -A biológia vagy a történelem.
7.-Szereted a sorozatokat
   -Hát amelyek tetszenek azokat igen, szeretem.
8.-Mi a kedvenc ruhamárkád?
   -Ez egyértelmű (nálam): NEW YORKER!
9.-Szeretnél egy kecskét?
   -xD Volt kettő az egyik ismerősömnek, de nem voltak valami barátságosak. Szóval nem.
10.-Tudsz szaltózni.
     -Ja... Trambulinon.
11.-Hány évesen szeretnél férjhez menni?
     -Ahogy hozza a sors, de mondjuk úgy húsz év fölött és harminc év alatt.


3.Kérdéseim...
1.-Mit csináltál ma?
2.-Olvasod a blogom? (Ez hülye kérdés, mivel, ha látod ezt a kérdést, akkor abban pillanatban biztos olvasod a blogom...)
3.-Mikor kezdted el a blog írást?
4.-Ha választhatnál egy... Na jó két természetfeletti képességet, akkor mi lenne az?
5.-Van legjobb barátod?
6.-Mit gondolsz a http://weheartit.com/-ról? (Már, ha tudod mi az.)
7.-Neked bejön ez a díjas dolog?
8.-Na, milyenek a kérdéseim?
9.-Szereted az ékszereket?
10.-Hogy néz ki a kedvenc ruhadarabod?
11.-Ki a példaképed? (Igen ezt a kérdést Sarah Brightól loptam :p.)

Amúgy csak egy megjegyzés-annak, aki esetleg válaszolna a kérdéseimre-:a zárójeles részek nem tartoznak hozzá a kérdésekhez.

4.Hát 11 embernek sajnos ezt a díjat sem tudom tovább küldeni....
1. Never Say Goodbye
2. Hát az úgy volt...
3. Pure Love
4. A hold árnyékában
5. Bianka gimis napjai
6. Egy 14 éves lány élete
7. ♥☺♥ Never give up ♥☺♥

Ui.:Köszönöm, hogy elolvastátok! És neked is köszi Sarah ;*.
Millió ölelés: Tina ^-^  

20.rész

Október 31., szombat
Hát úgy néz ki Timi élete kezd rendbe jönni, aminek mindenki nagyon örül.  Bár elég sok erőfeszítésünkbe került túl élnünk ezt a pár izgalmakkal teli napot, de végül sikerült. Amikor megérkeztem egyből átcsődült hozzám az összes lány, hogy elmeséljék mi történt.
Mindenki egyszerre kezdett sikoltozni, ugrándozni meg ölelgetni egymást. Miután ez leforgott leültünk a nappaliba.
-Hol van Zoé?-kérdeztem.
-Ááá, képzeld a nagymamánknál van! Annyira kedves volt ez tőled Tori! Mármint Dominik elmondta, hogy ezt az egészet igazából te találtad ki, nem ő. Köszönöööm. Ja és jövőhéten tuti, hogy lefogok látogatni Anyuhoz. Végre nem kell a szemébe hazudnom... 
-Na és milyen volt a nagymamádnál?
-Csúcs. Nagyon kedves amúgy.
-Tényleg, és tök jó sütit csinál!-tette hozzá Daisy, amire mindenki nagyban elkezdett bólogatni.
Még átbeszéltük ezt az egészet aztán áttértünk rám is egy kicsit.
-Na és, hogy alakult Davevel a dolog? Gondolom egész jól, mivel ott dekkoltál egy hétig-kuncogta Bella.
-Hát igen-ábrándoztam-Újra együtt vagyunk.- és ekkor mindenki nevetett meg sikoltozott. Igen, ilyenek a kamasz lányok. Szeretnek sikoltozni meg nevetgélni ;).
Ezután még kifaggattak, hogy pontosan mi történt.
Éjfélkor mindenki elköszönt és, hazaindult.
Másnapra megbeszéltünk egy újabb találkozót, amin Zoé is rész vett. Jó volt látni. Sokkal magabiztosabb és barátságosabb volt, mint múltkor.

Szegény lánynak sok megrázkódtatáson kellett túlmennie, viszont pozitívum, hogy szuper hamar sikerült tovább lépnie ezeken, és most újra önmaga lehet, nem pedig az a lány, aki mindentől/mindenkitől fél és megijed....
Az egész napom nagyon jól telt.
Hazaértem és kicsit lelankadt a kedvem... Ami azt illeti kicsit nagyon. Olyan rossz volt belegondolni, hogy három nap múlva már nyoma sem lesz a családomnak. Még az ikrek is fognak hiányozni, de tényleg. Annyira szeretem azokat a kis ördögöket. Bárcsak itt maradnának mind. De végül is kibírom. Nem lesz olyan szörnyű, csak épp szokatlan. Szokatlan lesz, hogy nem láthatom majd minden reggel az Anyu által kiragasztott aranyos kis üzeneteket a hűtőnkön. Nem fog egyik nap sem valami undorító várni a kozmetikumaim közt, amiket a húgaim hagynak ott ajándékul. Nem nézhetem minden hétvégén Apuval együtt a foci meccseket. A hétköznapjaim teljesen mások lesznek, megváltoznak. A változások lehetnek jók is meg rosszak is. Csak éppen nem tudom, hogy ez most melyik fajta. Bár remélem élvezni fogom a kollégiumos napjaimat és majd idővel, kijelenthetem, hogy ezt a változást a jó változások közé sorolhatom. Csak ebben még nem vagyok száz százalékig biztos. Mi van, ha nem fogok egyedül elboldogulni? Na, erre a kérdésre a választ most még nem tudhatom... Még.
Mikor anyuék haza értek  szombaton, leültünk együtt vacsorázni közben mindent átbeszéltünk. Jókat nevettünk. És élveztük az utolsó együtt töltött vacsoránkat. Ezután leültünk a kanapéra, mind az öten, és megnéztünk egy rajzfilmet, amit az ikerhúgaim könyörögtek ki. Persze Apa és Anya-, mint mindig-a végére bealudtak. 
Most kezdett sötétedni. És volt még egy dolog, amit meg kellett tennem. (Ez csak úgy hirtelen az eszembe ötlött.)
Már minden szegletét bejártam ennek a háznak, kivéve egyet nem... A tetőt. Múltkor sajnos nem voltam elég bátor, hogy kimnejek a lányokkal együtt. És a kilátásra is kíváncsi voltam szóval megtettem.
Amikor felbotorkáltam nagyon féltem és magamat nyugtatgattam. Kb. tíz perc után haladtam egy lépést, de amikor felnéztem elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt minden. Ebből a szemszögből még nem is csodálhattam meg a Budai hegyeket. Leültem. A lábamat lágy szellő ringatta. Jó érzés volt. Ez egy olyan pillanat volt, amit örökre meg fogok őrizni az emlékeimben. Néztem, ahogy a nap a hegyek mögé rejtőzik majd teljesen eltűnik. Tényleg! Ez volt az első naplementém! Hogy hagyhattam ki eddig ezt a látványt? Nem tudom, de nem is fontos, csak élveztem az utolsó napomat, amit még ebben a házban tölthettem a családommal. Jajj, bár ne jönne el a holnap!