- Szerintem hamar kibékültök, csak mondd meg neki az igazat, amit gondolsz! Száz, hogy megfog érteni! Tuti te is néztél már el neki dolgokat...?
- Nem hinném... Nem emlékszem ilyen esetre.
- Tök mindegy, akkor sem haragudhat rád nagyon, csak egy ilyen miatt! - Ádám szavai megnyugtattak. Furcsa, de hittem bennük. Megvigasztalódtam, gyorsan rendbe szedtem magam - lelkileg -, s elsétáltunk az átkozott pataktól, hisz' vár az a hírhedt ,,paprikás krumpli", ami miatt Daisynek kétszer is csalódást tudtam okozni... Az élet egyszerű (?) !!! Egyáltalán ki találta ki ezt a hülyeséget?!
- Hé, gyerekek! Mindjárt elfogy! - kiáltotta Lex, mikor odaértünk.
Ádámmal elfoglaltunk egy-egy farönköt a többiek közt, majd elkezdtünk enni.
- Mi történt? - fordult felém Dave.
- Hmmm? - Nem tudom, hogy most mire gondol, de remélem, Daisy nem mondott neki semmit.
- Teljesen vizesek vagytok. - Huhh...
- Ja... Csak megbotlottam egy ágban... és Ádámba kapaszkodtam, de aztán őt is magammal húztam... - rögtönöztem gyorsan az ártatlan kis hazugságot.
Dave mosolyogva megrázta a fejét, majd felállt, hogy vegyen repetát, így addig odafurakodtam Bellához.
- Szia!
- Hello! Uh, elég fárasztó volt a reggelem - vagyis a délutánom -, de mindegy... Beszélhetnénk egy kicsit? Mármint négyszemközt? - Bella bólintott, és elsétáltunk addig, amíg már biztosan nem hallhatta meg senki a beszélgetésünket.
- Na? - kérdezte.
- Ömm... Ma mondott valamit Daisy... rólam... a patakról... vagy bármi különösről? - tapogatóztam a sötétben.
- Nem. De miért, mi volt? Látszott rajta, egy kicsit begurult. Nem is tudom. - Kínos csend telepedett ránk.
- Nem fogod elmondani, ugye? - szólalt fel Bella pár perc múltán.
- Hát... sajnálom, szeretném, de... - Belém fulladtak a szavak.
- Tori, csak nyögd ki! - Nem lehet, nem mondhatom el. És ha nem is igaz, amit Daisy mondott? Na, tessék! Nem elég, hogy lepletykásozom, most konkrétan hazugnak állítottam be. Tipikus régi Tori. Viszont mégsem, mert hát régen simán összeuszítottam volna az uncsitesókat, és lehet, hogy ezt most nem kéne. Végül is Daisy kiadta nekem Bellát, ezen biztos marakodnának egy darabig, szóval:
- Á, semmi. Hagyjuk, tényleg! Bocs, hogy elrángattalak! - Bella nézett egy darabig. Láttam rajta, hogy szeretne valamit mondani, de inkább megtartotta magának, és visszaindultunk.
Csendes pihi van. A fiúk pókereznek, a legtöbb lány pedig szundizik. Én speciel nem bírok elaludni - ezt megértem, mivel én nem hajnali-nem-tudom-hánykor keltem, mint ők, de valaki biztos fent van még! Kijöttem a sátramból. Körbenézek. Alex pont most veszthetett el egy nagyobbacska összeget; a fejét fogva jajgat, mialatt a fiúk lepacsiznak egymás közt.)
- Tori - A hang irányába kaptam a fejem.
- Nem jössz be? - kérdezte Timi.
- De - mosolyogtam. Életmentő lenne! - tettem hozzá fejben. Bebújtam hozzá. Timi, igen, ő az, akiben teljesen megbízom, akire most szükségem van... tehát:
- El sem hiszed mi minden történt velem. Az egész onnan indult, mikor megérkeztek a fiúk... Pontosabban Ádám... - Igen, igen, és itt elmeséltem neki az elejétől fogva a végéig mindent. (Mindent, mindent és... mindent.)
- Hú! Miközben én itt ültem a sátramban, és kb. annyival voltam elfoglalva, hogy Dominik nehogy észre vegye, hogy mi van a kezemmel, te addig ilyeneken mentél keresztül?! Csókolóztál Ádámmal?! Ezt el sem hiszem. Na, meg Daisy! A kis hazug... - -Daisy... hazug? Ezt most mire érthette Timi?
- Tessék?
- Mi az?
- Miért mondtad Daisyre, hogy hazug?
- Azt mondtam?
- Igen.
- Csak véletlen... Azt akartam mondani, hogy... hogy... - mély lélegzetet vett Timi, majd elhadarta, amit eddig bent tartott:
- Bella szerelmes Bencébe, Daisy pedig nyomul Davere - vékonyodott el a hangja.
- Micsoda?!
- Ahhj, semmi! Egyszerűen csak figyelj oda Davere... vagyis Daisyre... vagyis Davere és Daisyre mikor együtt vannak, na.
- Te nem vagy álmos? Mert nekem elég egy szemhunyás, és elalszom - terelt Timi, majd teátrálisan elásította magát. - De azért, ha szeretnél itt maradhatsz, amíg be nem alszom.
- Nem, én is nagyon elfáradtam, megyek.
- Köszi, hogy meghallgattál - fordultam még vissza egy pillanatra, majd kibújtam a sátrából, és mikor felpillantottam váratlan jelenet tárult elém; olyan, amire nem számítottam... egyáltalán nem!
Észrevétlenül befutottam a Timi sátra mögötti erdőbe. Felkavaró, dühítő, fájdalmas, és zavart érzelmek szálltak meg. Nem is tudom, hogy hova futottam, csak arra emlékszem, hogy minél messzebb attól, amit láttam; olyan messzire, hogy elfelejtsem. Úgy éreztem, hogy fejben már valahol máshol járok, egy viharos helyen, ahonnan el kell menekülnöm. A lábam alig érte a földet. Csak rohantam, amikor hirtelen nekivágódtam valaminek... Illetve valakinek. Aú!
- Hé! - kiáltotta a feldöntött személy. Leszálltam róla. Persze, hogy megint Ő. Feltápászkodott. Meglepetten nézett le rám.
- Te sírsz? - kérdezte. És tényleg: sírok. Észre se vettem a nagy felkavarodásban - ami bennem zajlott le. Könnyek égették az arcomat. Ziháltan, szótlanul álltam Ádám előtt. Magához húzott. A fájdalom, ami úrrá lett rajtam, hirtelen apróra zsugorodott.
- Csókolózott Daisyvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése