2014. március 18.

Off-bejegyzés, vagy valami olyasmi...

Uhh, hellosztok!
Még nem csináltam ilyen bejegyzést, mármint egy olyan csak-úgy-féleséget - bár már osztottam meg díjakat, amiket kaptam, de ez most más lesz.
A lényeg a lényeg: mivel én úgyis olyan szerencsés vagyok, ezért véghez tudtam vinni azt, hogy kitöröljem a blogról az összes képet... (És nem, nem lehet már visszahozni őket az élők soraiba, mert miután kitöröltem őket, még rányomtam a végleges törlésre is... Jól van, na! Nem tudtam, hogy ha a Google fiókomból kitörlöm, akkor letiltja a blogról is a képeket!  )
Gondolom ezt nem vettétek észre, mivel kb. egy fél napig tartott... Egy óra múlva sikerült minden képre rátalálnom, és visszaállítanom az ,,egyensúlyt". Ugye? I am fucking awesome! - vagy valami olyasmi... So, miközben weit-en beütöttem a kulcsszavakat, újra rákerestem a képekre, sajnos nem mindenhol sikerült ugyanazt beraknom, de a legtöbb fejezetnél igen, viszon nagy sajnálatotokra - és az enyémre -,a legtöbb díjas bejegyzésnél már nincs ott az illusztráció, mert azoknál a posztoknál nem volt kedvem újra előkeresni... Na, mindegy, majd együtt átvészeljük ezt - vagy sem :'(.
Lényegében a lényegben a lényegnek a lényege: nézegettem a képeket, lementegettem, és nem is tudom, felidézte bennem az egész Toris története, ezért most ide beillesztem nektek időrendi sorrendben a képeket - legrégebbi legfelül; legújabb legalul (csak a történéseket foglaljűk magukba tömören) -, hátha bennetek is elő fog idézni nem tudom... Valamiféle meghatódást (?). Remélem találóak a képek, és fel fogjátok ismerni, hogy melyik kép, melyik esemény ábrázolása akar lenni ◕‿◕


... azért teszek alájuk idézéseket, hogy egyértelműbb legyen...

...
...
...

Na jó, most néztem rá az órámra és a nagy beszámolóm közepette-amit az új házról meg a családomról készítettem-meg is feledkeztem, hogy holnap lesz az első iskola napom és nem pont tizenegy órakor kéne lefeküdnöm, bár most már úgyis mindegy- OMG, remélem, hogy holnap nem lesz fel dagadva a szemem.
Mikor leértem a földszintre a húgaim már az új iskolájukban voltak-Apu vitte el őket autóval, ezért nekem egyedül kellett mennem, gyalog. Az útvonalat tudtam mivel amikor ideköltöztünk bejártam az egész környéket.
Megindultam feléjük, amikor valaki belépett az ajtón. Egy pillanatra mindenki felnézett és végig mérte a belépő alakot. A befelé jövő fiú egy...egy...egy nem is tudom mi volt. Ha tippelnem kéne én egy félistenre tippelnék *.*! Amint megláttam valami végig borzongott rajtam vagy bennem vagy nem is tudom, hogy hol. Valami melegség, valami ismeretlen érzés, valami jó és boldog. A gyomrom összeszorult és egy percre a lélegzetem is elállt. Az ismeretlen köszönt egy szimpla ,,hello"-val és ledobta magát a... A mellettem lévő padba *.*. El sem hiszem.
Dave: Miről beszélsz?
Tori (én): hát csak a barátnődről, nem vok hülye azt még én is ki tudtam következtetni hogy a profil képeden az a lány nem csak szimplán a barátod, vagy te minden barátodat így ölelgeted?

Dave: öhm... nem általában csak az unokahúgomat szoktam így ölelgetni...

Ezt nem értem, miről beszél?

Tori: Tessék?

Dave: a profilképemen az unokahúgom van, Csenge :DD

Úristen, most csak úgy ég az arcom!

Tori: Ja, bocsi csak azt hittem...

Most mondjam neki, hogy azt hittem, hogy egy igazi bunkó, aki egyszerre több lányt szédít?
-Most, hogy itt vagyunk Bellánál, és nem a suliban, kicsit beszélgethetnénk, a fiúkról. Szerintetek, ki a leghelyesebb az osztályban?
- Dave -felelte, mindenki egyhangúan,- kivéve Timit, de szerintem csak én vettem észre. Mindegy nem érdekes... Gondoltam ekkor még..
Huhh, de lesokkolt amikor kiderült, hogy ez.... ez a csokor rózsa NEKEM lesz. Áááááá :)))). És amikor kiderült, hogy Davetől kapom, az még jobban lesokkolt-persze jó értelemben. Áááááááááá. Ez életem egyik legjobb napja.
Dave egy kicsivel előbb érkezett, mint én. Ami, azért érdekes mivel én tizenöt perccel előbb értem a pályára :).

Bár még csak egy hete ismerlek, meg minden mégis...- Ekkor elhallgatott-abbahagyta a hadarást-és elkomorodott amikor észrevette, hogy milyen döbbent fejet vágok, gondolom azt hitte, hogy mindjárt elhúzok vagy nem tudom, ezért nem is tudom, hogy volt hozzá merszem, de... Közelebb léptem hozzá, és... és.... Áááááá megcsókoltam. Komolyan! És viszonozta! Megfogta a derekamat és még közelebb húzott magához-már ha ez lehetséges volt...

Ezután röhögcséltünk meg hülyültünk és észre sem vettük, hogy már felkelt a nap. Persze úgy néztünk ki, mint a zombik vagyis én még mindig úgy nézek ki...
Barna haja volt szőke, rózsaszín és még ezer más színű melírral díszítve. A napfényben megcsillant a szemöldök és az orrpiercingje és az öltözete is nagyon menőn nézett ki-egy szaggatott rövid farmernadrág és egy has fölé érő neon színű póló volt rajta. Szóval kiszállt és amikor meglátta Davet egyből a nyakába ugrott-arrrgh!!! Szorosan átölelte és elkezdte összevissza puszilgatni... 
Ekkor...Ekkor valami eltört bennem... Szét esett apró darabjaira...
Leült az ágyam szélére és meg cirógatta a hajamat. Annyira jól esett-még úgyis, hogy tudom, hogy csal a hátam mögött :(.
-Szeretlek.-suttogta.

Ekkor elállt a lélegzetem. Ezt még sose mondta nekem. És mégis most miért mondta ezt. Lehet, hogy tényleg így gondolja hiszen ő nem tud róla, hogy én hallottam. Lehet, hogy azt a másik lányt nem is szereti?! Lehet, hogy... Á hagyjuk is.
-Timi?!-futottam oda hozzá.
-Ööö szia! Te vagy az Tori?-motyogta-Mi van? Miért bámulsz?! Ja e miatt?-lengette meg előttem az üvegét-Mi van most már innom sem szabad?! Nekem semmit sem szabad csak azt, hogy minden nap eljátsszam, hogy velem minden oké meg, hogy sosincs semmi gondom és tökéletes az életem?! Persze ez a szerep is nekem jutott! Ilyen vagyok igazából. Látod?! Éjszakánként lejövök piálni, hogy felejtsek.Nem vagyok olyan...-és lehúzta az üvegből azt, ami még megmaradt benne.
-Timii-mosolyogja és megöleli nővérét. Timinek könnybe lábad a szeme.
Pénteken vonattal elindultam Szombathelyre. Az egész utamon csak feszengtem és azon görcsöltem, hogy Dave vajon még tényleg mindig szeret-e vagy Dominik csak kamuzott...
Most először mondtam egy fiúnak, hogy szeretem. Mondjuk ez a fiú sokkal különlegesebb, mint a többi az tuti.


És ilyen boldogan telt az egész szünetem. Minden éjszaka egymáshoz simulva aludtunk, mindennap órákat hülyültünk, beszélgettünk, deszkáztunk és persze... Hát csináltuk, amit a szerelmesek szoktak.
Ebből a szemszögből még nem is csodálhattam meg a Budai hegyeket. Leültem. A lábamat lágy szellő ringatta. Jó érzés volt. Ez egy olyan pillanat volt, amit örökre meg fogok őrizni az emlékeimben. Néztem, ahogy a nap a hegyek mögé rejtőzik majd teljesen eltűnik. Tényleg! Ez volt az első naplementém! Hogy hagyhattam ki eddig ezt a látványt? Nem tudom, de nem is fontos, csak élveztem az utolsó napomat, amit még ebben a házban tölthettem a családommal. Jajj, bár ne jönne el a holnap!
Hajnalban arra keltem, hogy a nyakamat csókolgatja valaki, és karjával ölel. Igen ez a valaki Dave volt.
-Miért csinálod ezt velem?-kérdeztem suttogva és kissé berekedt hangon.
-Így lesz neked a legjobb.
-Nem! Így töröd darabokra a szívem! Ne tedd kérlek, ne tedd ezt velem.
-Tudom, hogy ez lesz számodra a legjobb-ismételte. És morgott még hozzá valamit. Szerelmem? Jól hallottam? Á, biztos csak képzeltem, mert én ezt akartam hallani.
-Ne hagyj itt, ne hagyj magamra!
-Nem én akartam így, sajnálom Tori. Sajnálom, hogy nem lehetek majd mindennap veled, sajnálom, hogy nem ébredhetek mindennap veled. Sajnálom, hogy nem hallhatom mindennap a nevetésed, a hangodat. Sajnálom, hogy nem kócolhatom majd mindennap össze a gyönyörű hajadat, nem láthatom mindennap a mosolyodat. Te vagy a... Tök mindegy. Így lesz a legjobb, ennyi.-ez az visszatért megint a tegnapi Dave, pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem csak megjátssza magát- Csak maradjunk így, hadd zárjalak a karjaimba utoljára.
Az, akit régen ismertek már nem létezik én már nem az vagyok, aki voltam. Régen minden napom happy volt. Ma pedig minden este csak sírok és azon filózom, hogy fogom átvészelni a sulit... Dave nélkül. De ennek itt most vége szakad. Nem fog érdekelni többet Dave véleménye. Nem és nem! Mostantól egy könnycseppet sem fogok elhullajtani érte, nem érdemli meg. 
Na jó holnaptól nem fogok...
Most már komolyan mindenből elegem van! Szerintem visszaköltözöm Pécsre. Mert ezt már nem bírom tovább idegileg!!! Úgy látszik minden szálat el kell vágnom, ami Davenél köt ki. El kell hagynom a gimit, ahol összejöttünk. A barátaimat, a mi barátainkat. A koleszt. A szobámat, amibe ahányszor belépek annyiszor látok az ágyamon két szerelmest egymásba gabalyodva...
 A dühömet, a fájdalmamat, a szomorúságomat, a csalódottságomat, az elhagyatottságomat. Úgy leittam magamat, mint még soha... És meg is lett az eredmény. Alkoholmérgezést kaptam. Abban a pillanatban, amikor összeestem és már csak foltokat láttam a világból mi történt?! Igen a "barátaim" nem, hogy segítettek volna, hanem ott hagytak. Nem érdekelte őket, hogy mi lesz velem. Nem. Komolyan, borzasztó érzés volt. Magamra hagytak és ezt soha nem fogom nekik elfelejteni. Őszintén, hogy lehettek ennyire embertelenek? Amikor elsötétült előttem a világ már csak hangfoszlányokat hallottam. De egyiket sem tudtam kivenni tisztán. A hangokat felismertem még valahogy, de megérteni, összerakni nem tudtam őket. Timi, igen Timi hangja volt az egyik a másik meg... A másik meg Dominiké és az uncsitesóké? Van még valaki. Ki az? Kincső meg még valami fiú... Meg még talán Alexet is hallom? Lehet nem tudom. Fáj mindenem. Úgy érzem mintha mindjárt ketté szakadnék. Bárcsak megszabadulnék ettől a fájdalomtól és ekkor teljesen eltávolodtam a külvilágtól. Elkezdődik egy gyönyörű álom. Süt a nap, a csupasz talpamat lágy fűszálak csiklandozzák. Gyönyörű fák fognak közre.
Hazakísért majd egyből az ágyamba huppantam. A meleg puha takaró alá bújtam, ahol nem bánthat senki-ugye nem :(?


És elkezdtem álmodni. Nem szoktak rémálmaim lenni, de ma volt egy szörnyű álmom. Valami olyasmi volt, mint a mai napom csak még több megalázással. Nem hiszem el! Az álomvilágom volt az egyetlen hely, ahol megbújhattam. Kicsit lazíthattam és fantáziálhattam klassz dolgokról. Szinte mindig csak szépeket álmodok, de Ramónának még ezt is sikerült tönkre tennie... Ráadásul mindössze pár óra alatt. Ügyes. Büszke lehet magára. Most már lerombolta az utolsó helyet is, amit szerettem.
-Jajj, úgy látszik mindenki hamarabb távozik, mint én. Gondoltam, hogy te is el fogsz menni, de azért nem, hogy ennyire korán. Szia Tori! Nagyon jó volt veled. Nagyon megszerettelek. Remélem, hogy majd egyszer a földön is megismerhetlek, és majd lehetünk ott is barátnők. Viszlát!-ezzel megölel. Én csak furcsán nézek rá. Aztán azt veszem észre, hogy Noémi egyre magasabb és magasabb kezd lenni. Ekkor rájövök, hogy nem ő kezd hiper gyorsan nőni, hanem én kezdek süllyedni. Mikor már a nyakamnál van a felhő és a "testem" alatta, hirtelen lehúz valami és villámsebességgel elkezdek zuhanni lefelé. Még arra sincs időm, hogy sikítsak vagy kapálódzak...
Egyszer csak elkezdek érezni.
Ez a kis könyvecske tartalmaz mindent. Az elején egy barátok és élmények nélküli lány írta ennek a füzetnek a lapjait, most meg már egy olyan kamasz, akire rátalált az igaz szerelem, benne volt egy mentőakcióban, melyben megmentette egy hippi lány húgát, volt már emo, és szenvedett már alkoholmérgezésben is, piercingeket lövetett, elütötte egy kamion, megjárta már a földöntúli világot és összebarátkozott egy szellemmel. Úgy látszik bevált a kívánságom. Ez a gimi megadott nekem mindent. 

Remélem tetszett, drága 1.-résztől-mindent-elolvasó-követőim!! Lent pipálhattok, kommentelhettek, vagy akár bal oldalt fel is iratkozhattok - ez a kedvenc választási lehetőségem - a blogra <3 ;*