23.rész+24.rész

November 6., vasárnap
Még, ha akarnám se tudnám leírni, hogy pontosan mik is történtek velem ezen a héten. Nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Csak is Dave körül jártak a gondolataim. Ott kavarogtak a fejemben a sok Miért?-es kérdéseim. De már annyira nem izgatnak a válaszok. Már lassan kezdem elfogadni Dave döntését. A barátaimtól ezen a héten nagyon eltávolodtam, sőt némelyikükkel még össze is vesztem. A hirtelen hangulatváltozásom meglátszott a ruházatomon is. Most a feketét feketével stílust képviselem. Vagy valami olyasmit. Az e heti dolgozataim szörnyen rosszra sikeredtek. A szüleimnek persze ezekről a dolgokról nem tettem említést. Úgy tervezem hogy a hajamat is befestem feketére, mivel nem szeretnék semmi olyat látni magamon, ami a régi önmagamhoz-pontosabban, ami Davehez-köt. És talán megkérem a fodrászt, hogy kicsit vagdosson bele néhol. Sokak szerint megőrültem, de nem érdekel. Az, akit régen ismertek már nem létezik én már nem az vagyok, aki voltam. Régen minden napom happy volt. Ma pedig minden este csak sírok és azon filózom, hogy fogom átvészelni a sulit... Dave nélkül. De ennek itt most vége szakad. Nem fog érdekelni többet Dave véleménye. Nem és nem! Mostantól egy könnycseppet sem fogok elhullajtani érte, nem érdemli meg. 
Na jó holnaptól nem fogok...

December 16., szombat

Ma van a karácsonyi bálocska napja. Mióta utoljára írtam tele a lapjaidat kedves naplóm, azóta elég sok esemény történt az életemben. Nagyon sok. Kezdeném is az elejétől. Hát a jegyeimet ebben a hónapban sikerült feljavítanom, bár még mindig elég vészes az átlagom, na de mindegy is. Hagyjuk a gimit. A hajamat, befestettem és megtépaztam kicsit. Csináltattam pár piercinget. A barátaimat hagytam a francba. Már nem érdekelnek. Ők nem tudnak megérteni engem. De nem baj, találtam helyettük pár újat. Hétvégente velük szoktam inni meg bulizni. A szüleim erről semmit tudnak. Mármint erről a nagy változásról az életemben. Nem mintha annyira érdekelne a véleményük. Az már nem én vagyok, akit érdekel, hogy mások mit gondolnak róla. Az a régi énem, amire emlékezni sem akarok. És, ami a külsőmet illeti ez a project sikeres lett. Ha tükörbe nézek eszembe se jut a régi lelkes kis önmagam...Szerencsére. 

Na vajon ki hívott meg múlt héten erre a cuki kis táncos valamire. Ta-damm->KRISZTIÁN! Igen az a Krisztián, akinek a létezéséről a Régi Tori néha napján meg is feledkezett. Krisztiánnak és nekem-, mint utóbbi napjaimban kiderült-uelég hasonló a sorsunk. Mindketten egy szerelmi csalódás, által lettünk ilyen keserűek... Igen, Krisztiánnak is volt már barátnője. A csöndes, arrogáns és érzéketlen fiúnak. De ne ítélkezzünk senki felett, míg nem ismerjük a történetét, a múltját vagyis ne ítélkezzünk senki felett amíg nem ismerjük igazán. Mondom igazán! Ne ítéljünk el valakit egészen addig a pillanatig, amíg nem ismerjük az érzelmeit, az emlékeit, a gondolatait, őt magát. Sajnos régen nem így gondolkodtam. Régen ránéztem egy emberre és úgy gondoltam, hogy már egyből ki is ismertem az egész lényét. Úgy gondoltam, hogy a külső mindent feltár. Ha, valaki magassarkúban jár az egy ****, aki felkínálja magát minden szembe kerülő fiúnak. Ha sok smink van egy lányon, akkor arra igaz az előző. Ez nálam két hónapja még egyértelmű volt. Arra nem gondoltam, hogy ha valaki magassarkúban jár, akkor mondjuk szimplán csak nagyobbnak szeretne tűnni mások szemében, azt szeretné, hogy megbecsüljék vagy csak ez a stílusa és ezt szereti. (Úgy, mint mondjuk én a sima tornacipőket.) Arra nem gondoltam, hogy ha valaki sok sminket használ, akkor lehet, hogy csak nem meri felvállalni az arcát, mert rondának látja magát vagy esetleg a sminkkel csak egy tűzfoltot, májfoltot szeretne eltakarni, mivel az emberek többsége annyira felszínes. Mikor még nem törték darabokra a szívemet és azt játszottam, hogy tökély vagyok, akkor még én is ilyen felszínes voltam. Sorolhatnám még a sok téveszmémet, de az bele telne pár évezredbe... (Az egyik legnagyobb tévedésemre, ha visszaemlékszem az szó szerint fizikai fájdalmat okoz. Összeszorul a gyomrom és elszorul a torkom. Ja, nem. Nem Davere gondolok. Ő nem egy tévedés volt. Ő számomra egy örök emlék marad, nem egy örök hiba az életemben. Úgy érzem nem vesztettem semmit csak gazdagodtam, mégpedig emlékekkel és tapasztalatokkal. Az egyik legnagyobb tévedésem amúgy Timi volt. Hogy gondolhattam mindennap arra, hogy bárcsak nekem is olyan vidám életem lehetne, mint neki?! Na, persze! Ha nekem is olyan "vidám" életem lehetett volna már rég összeroppantam volna...)

Na hol is tartottam... Ja, tényleg a bál.

Reggel gyorsan összeszedtem magam nem volt semmi cécó vagy mi. Már nem szeretnék tökéletes külsőt varázsolni. Minek az? Az csak egy burok! A könyvnek se, a borítóját szeretik, hanem a tartalmát... Ja, amúgy már nem Kincső a szobatársam. Már nincs is szobatársam. Mivel Vivienre (Timi szobatársára) sok volt... Nagyon sok volt már a panasz, kivágták a koleszból. Így történt, hogy Kincső átköltözött Timihez én meg itt maradtam, magányosan. Sajnos Kincsővel is tönkrement a barátságunk. De kit érdekel. Ha nem fogadja el ezt az oldalamat akkor menjen a...

Szóval térjünk vissza oda, hogy elindultam a gimibe. Mindenki nagyon izgatott volt a ma esti bál miatt. Az egész gimi erről susmorgott. Hamar vége lett az óráinknak. Ezután a koleszba mentem és elkezdtem készülődni a bálra. Egy fekete koktélruhát vettem fel fekete karkötővel, nyaklánccal és fekete magassarkúval. Füstös sminket készítettem magamnak és már el is jött az est. Krisztián fél hatkor ott állt az ajtómnál egy darab fehér rózsával.

-Kösz!-mondtam. Mire nem felelt semmit. Mondjuk ezt mar megszoktam tőle. Néha így viselkedik, de vannak jó pillanatai, mint például amikor elmesélte, hogy nem azért jár mindig feketében, mert az a kedvenc színe... Vagy például amikor elmesélte, hogy még mindig nem dolgozta fel, hogy a szülei elváltak és nem is fogja feldolgozni. Meg azt, hogy ugyanúgy járt, mint én Davevel.

Na, szóval elindultunk. Útközben egy szót se szóltunk egymáshoz. Még szerencse, hogy közel van a kolesz a sulihoz, mivel nem bírtam volna tovább ezt a kínos csendet. Megérkeztünk.

-Szeretnél táncolni?

-Most nem igazán van kedvem hozzá-feleltem egyértelműen.

-Nekem se.-jó hát ezt legalább hamar megbeszéltük.
Elkezdtünk beszélgetni. Már nem emlékszem, hogy miről csak arra, hogy majdnem elaludtam a bájcsevegés alatt. Egy óra után megkérdezte:
-Szerinted lenne esélyem egy hozzád hasonló lánynál?
-Persze, hogy lenne! Miért ne lenne?-feleltem önbizalom hiányos partneremnek.
Ezután közelebb hajolt hozzám és hirtelen... Megcsókolt. Úgy meglepődtem ezen a lépésén, hogy azt hittem összeesem.
Mikor észhez tértem, az ajkamat elemeltem az övétől és kifutottam a gimiből.Persze meg sem próbált érteni, utánam jönni. Amikor visszanéztem csak azt láttam, hogy szomorúan bámulja a padlót. Úgy látszik félreértett. Sajnos nem azért futottam el, mert olyan rossz volt az a csók. Épp ellenkezőleg. Azért, mert tetszett, és azért mert az az érzés, amit éreztem ismét eszembe juttatta Davet. Mily meglepő... Most már komolyan mindenből elegem van! Szerintem visszaköltözöm Pécsre. Mert ezt már nem bírom tovább idegileg!!! Úgy látszik minden szálat el kell vágnom, ami Davenél köt ki. El kell hagynom a gimit, ahol összejöttünk. A barátaimat, a mi barátainkat. A koleszt. A szobámat, amibe ahányszor belépek annyiszor látok az ágyamon két szerelmest egymásba gabalyodva...