Meglepetések

- Dave hazament.
- Tori, Dave elment - hallottam újra Timit. Olyan álmos voltam még, hogy fel sem tudtam fogni a szavait. - Tori! - Lassan kinyitottam a szememet. A kábulat hirtelen elszállt a felismeréstől.
- Elment?! - ültem fel. Timi bólintott egyet. Visszazuhantam a vackomba, és a fejemre húztam egy takarót. - Tényleg itt hagyott? - A könnyek kezdtek utat törni maguknak.
- Úgy látszik. - Timi felállt mellőlem, és hagyott - hadd sírjam ki magamat.
Legközelebb Kincső kiabálására kellett felkelnem.
- Nem érdekel! Annyira elegem van ebből! Mióta vagyunk itt...? Minimum egy hete, és egész idő alatt, csak a telefonoddal foglalkoztál - illetve azzal a lánnyal, aki a másik oldalon volt... Nekem ez nem kell. Észrevetted egyáltalán, hogy rosszul vagyok, vagyis voltam, míg Beni oda nem jött hozzám. Érted? Ő foglalkozott velem helyetted. Úgy tudtam, hogy a barátom vagy, a párom, de csak egy újabb csalódás.
- Azt mondod: nem foglalkozom veled?! Komolyan ezt gondolod? Azért, ha körbenézel... Elhoztam nem tudom hány barátodat, csakhogy jól érezd magad, de nem, neked ez sem elég. Soha semmi sem?! - Geri hangja szörnyen ideges volt, bár nem annyira, mint Kincsőé.
- Ó, szóval ezt gondolod, ez vagyok én? Rendben. Csak annyit kérek, hogy ne szólj hozzám többet.
Kicsit kezdünk szétesni - úgy érzem. Mondjuk, szerintem egyikünk se hitte, hogy a mostani barátok, párok örökre együtt lesznek, egy életen át. Vagy mégis? Engem már nem érdekel!
Mikor újból felébredtem már sötétedett. Magamra tekertem a pokrócomat, és előmásztam a sátorból. Kint Ádám és a barátai sütögettek Hannával együtt - nekik legalább jól telik a nyaralásuk... Mellettük Timi és Dominik ölelték egymást, valahol a távolban meg Beni és Kincső alakja rajzolódott ki, ahogyan egymásba kapaszkodnak. A többiek a sátrukban pihentek, vagy elsétáltak egy nyugodtabb helyre. Elsétáltam a patakhoz, ami ellentétes irányban volt Dominik vádló tekintetével.
Leültem a part szélére, és hagytam, hogy a jéghideg víz súrolja a talpamat. Csípett. Éreztem, ahogy a szám kezd beliluni, de hagytam, hogy teljesen átfagyjak.
- Lehet, hogy ezt nem kéne - Ádám ült le mellém.
- Lehet... De az is, hogy neked meg gyorsan el kéne bújnod, mielőtt behúzok egyet.
- Oké, nyugi - feltartotta a kezeit, és arrébb lépett egyet.
- Mit akarsz?
- Beszélni veled.
- Persze, nem volt elég, hogy tönkretettél?
- Hé, én biztos nem, max te magadat - jelentette ki.
- Ezért jöttél ide? Amúgy meg, az, hogy lehet, hogy az én kapcsolatom tönkre ment, a tied meg sziklaszilárdan áll? Áruld már el a titkod, légy szíves, mert ez engem kikészít! - nyögdécseltem szánalmasan.
- A ,,titkom" az, hogy én rossz vagyok, de, azért odafigyelek a részletekre. Per pillanat, mikor megcsókoltalak nem jártam Hannával... magyarán nem csaltam meg.
- Miről beszélsz?
- Arról, hogy szakítottunk, és most újból összejöttünk. Elmondtam neki mindent, hogy csak azért csókoltalak meg, mert hiányzott az ő csókja, és hogy soha többet nem akarom elengedni, de ez lényegtelen...
- Roh*dj meg! - kevertem le neki egy óriási pofont. - Csak mert hiányzott az ő csókja?! Te normális vagy?! Hogy tehetted, azt hittem, a barátom vagy, de csak egy önző p*cs!
- A barátod vagyok, de attól még egy önző p*cs is. Nem tehetek róla. És nem így terveztem.
- A lényeg az, hogy mindenhogy én jövök ki rosszul.
- Nem, a lényeg az, hogy még nincs is késő.
- Nincs, persze. Hogy ne lenne? Dave elment. Rosszul van tőlem. Örökre megbántottam. Ezen már nem lehet segíteni.
- Tori, ha szeret megbocsát. Hanna is megbocsátott nekem. Dave miért ne tenné?
- Te mondtad. Ti, akkor nem voltatok együtt.
- De a kimondatlan szabály, azért ott volt, hogy amíg nem zártuk le véglegesen, addig nem jöhetünk össze mással.
- Pff. Feladtam.
- Ennyit ér neked?
- Nem! Nem ennyit ér. Sokkal többet, de a legjobbat azzal teszem neki, ha békén hagyom.
- Jobb lenne, ha mondjuk küzdenél érte?
- Régen milyen könnyű volt.
- Ja, régen. Most sem lenne olyan nehéz, ha nem viselkednél így - Felállt, és ott hagyott. Jobb is a csendbe burkolózni... talán.

Másnap reggel újból ordítozásra keltem.
- Jó, itt a vége. Megyünk haza. - Úgy lett, ahogy Kincső mondta. Mindenki elkezdett összepakolni. Gyorsan szedelődzködtünk, és már el is tűntünk Ádámék szeme elől. Jobb is lesz így. Kell egy kis szünet. Bemásztunk a lakókocsiba, és hazáig meg sem álltunk. Az út csendesen telt. Nyomasztó volt, de senki sem akarta megtörni ezt a törékenységet. Mindenki tudta, hogy csak egy hajszál választja el a csapatunkat - már ha ezt még lehet annak nevezni... - egy újabb vitától. Gergő kirakott minket a Hősök terénél, és onnan mindenki mehetett amerre akart - én személy szerint alig vártam, hogy a takaróm alá bújhassak, és kisírjam magamat... De ez a tervem is romba dőlni látszott, mivel mikor megérkeztem az ajtónk előtt kit láttam meg? Hatásszünet... Noémit! Úgy tűnt: kezdtem teljesen megbolondulni. Hallucináltam?