- Csókolózott Daisyvel.
Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai. Szorosabban ölelt, és puszikat nyomott a hajamba - én pedig hagytam. Már nem érdekelt, hogy ez helyes-e vagy sem. Nem érdekelt Dave... sem Daisy. Nem érdekelt, hogy mi lesz ezután; a következmények, a veszekedések. Most csak Ádám érdekelt.
- Ádám! Itt vagy? Hahó! - kiabálgatta egy vékony hang, elterelve ezzel a figyelmemet. Ki lehet?! - Kicsiiim! - nyávogta, majd elhalt, és egy hangos sikoltás hasított át az erdő fáin. Ádám eleresztett, és elrohant a hang irányába, én meg utána. Mikor megállt, én is lelassítottam, és csak arra lettem figyelmes, hogy egy alacsony, vékony, festett vörös hajú lány ugrálgat a fűben, mutogatva egy... egy bot felé.
- Ádááám! Hol voltál?! Segíts már! Ne csak állj ott! - Festett vöröskénk hisztirohama elérte Ádámot; Ádám odament hozzá, gyorsan felkapta, mire a lány átkarolta a nyakát, és hozzábújt.
- Hanna, az csak egy bot volt - nevette Ádám.
- Mi? - Hanna - úgy látszik, így hívják váratlan vendégünket. Pff. -, értetlenül nézett Ádámra, várva a magyarázatot, miszerint a kígyónak hitt tárgy, hogy lehet egy bot.
- Nézd, meg se moccan! Az: csak egy bot. - Hanna kínosan elnevette magát, majd kiszállt Ádám karjaiból - amikkel nem mellesleg még engem ölelt egy perce...
- Nem hiszem el! Miért mindig én vagyok az a szerencsétlen?! - háborodott fel saját magán.
- Nem vagy szerencsétlen - mosolyogta Ádám, és egy gyors csókot adott Hanna ajkaira. - Csak szimplán béna - tette hozzá szarkasztikusan, mire a kis drágája belebokszolt a vállába. Megérdemelte, még akkor is, ha az a fájdalmas kifejezés az arcán csak máz volt... Fájt az a máz! Vajon igazi volt? Hannáé, vagy az enyém? Egyáltalán ki ez a lány?! Jobban végig mértem. Be kellett, hogy valljam magamnak: igazából nagyon aranyos kinézete volt. Ujjatlan pólója volt, amin a Rolling Stones logója volt. Rövid farmer sortban álldogált, amihez egy virágos szandált vett. Barna szemei a tekintetemet fürkészték - vagy talán azt, hogy ki is lehetek.
- Szia! Hanna vagyok.
.jpg)
- Hello! - éledtem fel. - Tori.
- Egyedül vagy itt? - fordult Ádám felé tettetett sértődéssel - Vagy csak hazudtál, drágám, mikor azt mondtad, hogy csak fiúk lesznek? - kérdezte durcásan, mire Ádám kínosan elnevette magát.
- Dehogyis. Tori egy régi barátom. Másokkal jött ide, és pont összeakadtunk. - Ja, hogy mi csak pont össze akadtunk és én csak egy régi barát vagyok... Oké. Egy nap alatt sikerült kétszer összetörni a szívemet. De persze ezt az arcomról nem lehetett leolvasni, mivel egy széles mosolyt erőltettem rá.
És ezzel művigyorral a képemen cammogtam vissza - a többiekhez -, az andalgó pár mögött. Éljen!
- Látom, megtaláltad Ádámot - mosolyogta Farkas.
Beni és Bence odament Hannához, majd mindketten nyomtak két puszit az arcára. Csodás, szóval a fiúk ... Kedves, aranyos, szép és népszerű. Lehetne ennél is jobb? Ja, igen: Ádám az övé. Várjunk! Akkor most én egy olyan pasival csókolóztam, akinek van barátnője? El kéne mondanom Hannának, nem? De mi lesz, ha Dave rájön, hogy csókolóztam Ádámmal? Egyáltalán miért is érdekel ez; neki ott van Daisy...
Megérdemeltem ezt vajon? Lehet... Végső soron mindkét fiút akartam... talán a mohóságom juttatott ide. Ó, üdv újra itt, régi Tori! Nem hiszem el, hogy Ádámnak sikerült elérnie, amit akart!
Kezdett beesteledni, a csillagok lassacskán beragyogták az egész eget. Hannával már mindenki megismerkedett, mindenki totál jó fejnek tartja őt - a lelkem legmélyén még én is. Cö! A fiúk elkezdték megrakni a tábortüzet, mialatt a lányok Hanna sztoriját hallgatták.
- ...aztán megbotlottam a cipőfűzőmben, és a kezemből kiejtett shake teljes tartalma Ádám ruháján landolt. Nagyon jó fej volt. Nem is dühöngött meg semmi, csak röhögött. Aztán azt mondta, hogy vesz nekem egy újabb shaket, ha már az egyiket elpazaroltam az ő pólójára. Már akkor oda voltam érte. Pár hét múlva járni kezdtünk. És most, hamarosan 1 évesek leszünk! - ujjongott, a többiek pedig mind odavoltak az ,,Ádám és Hanna lávsztoriért".
- Hamarosan mi is - bökte be Dave, miközben a fiúkkal ügyködött valamit a tűznél. Hú! 1 év. Sok minden történt ez alatt a majdnem 1 év alatt. Előtörtek bennem az érzések Dave iránt. Arra az 1 évre gondolva mindent átéltem - mindössze 1 másodperc alatt -, amin Davevel mentem keresztül. Voltak civakodásaink, hülyeségeink, amiken jókat röhöghettünk. Voltak meghitt pillanataink, közös perceink. Elsietett és szenvedélyes csókok. Ölelések, amelyekből sosem akartam kibújni. Együtt töltött éjszakák és nappalok. Távol töltött napok, hónapok, hetek. Voltak, és még most is vannak, de még meddig lesznek?
- Kész a moslék! Vájúhoooz! - kiabálta Lex.
Miután végeztünk a moslékkal - röff, röff -, csevegésbe elegyedtünk. Ki-ki a mellette ülővel. Davevel folytattunk egy bájcsevejt, arról, hogy mit is csináltunk ma; ő nem szólt a Daisyvel váltott csókról, én meg arról, hogy láttam. Mikor megvitattuk már a ma fénypontjait, néma csend nehezedett ránk. Láttam valamit Dave tekintetében. Mintha vívódott volna önmagával. Egyre több szomorúsággal telt meg mogyoróbarna szeme. Nem tudtam, mi járhat a fejében, de éreztem.
- Mikor akartad elmondani? - És bekövetkezett. Eljátszhattam volna a hülyét. Tehettem volna úgy, mintha nem tudnám miről beszél... de Dave nem ezt érdemelte. Viszont egy lélegzetvételnyi idő alatt elkapott a düh, majd a lemondás, és csak ennyit kérdeztem reszketeg hangon:
- És te?
.gif)